Varga: Kérjenek bocsánatot a Magyarország elleni kampány irányítói

 

Az igazságügyi miniszter úgy látja, itt az ideje, hogy bocsánatot kérjenek a magyar emberektől az utóbbi hetekben Magyarország ellen folyó széles körű, összehangolt nemzetközi lejárató kampány szervezői és irányítói, a magyar ellenzéki pártok politikusai, miután tegnap az Európai Bizottság alelnöke hivatalosan is elismerte, hogy a koronavírus-törvény nem ellentétes az uniós joggal.


Varga Judit a Facebook-oldalán csütörtökön azt írta: hetek óta mást sem tesznek, mint hogy Budapesttől Brüsszelig diktatúra kiépítésével vádolják a magyar kormányt. Olyan egyértelmű hazugságokat terjesztenek, mint hogy felfüggesztették a magyar Országgyűlés működését, csökkentették az országgyűlési képviselők ellenőrzési jogát a kormányzati döntések felett.


Az igazság ezzel szemben az, hogy a magyar Országgyűlés normális rendben működik, a magyar képviselők pedig erősebb jogosítványokkal rendelkeznek a veszélyhelyzet visszavonása ügyben, mint sok európai kollégájuk.

A miniszter értékelése szerint az ellenzék európai parlamenti képviselői

egymással versengve terjesztik az álhíreket Brüsszelben”

 

és minden nap azon sajnálkoznak, hogy az európai intézmények nem lépnek fel látványosabban Magyarország ellen.

A Magyarország ellen indított „ellenzéki hecckampányt” azonban az Európai Bizottság alelnökének szerdai nyilatkozata teljességgel hiteltelenné tette – közölte Varga Judit.

Úgy fogalmazott: a magyar emberek nevében is elvárják, hogy az ellenzék azonnal függessze fel a vádaskodást és nyilvánosan kérjen bocsánatot az ország „jó hírének tudatos leépítése miatt”.

Az Európai Bizottság állásfoglalása rávilágított, hogy van értelme kiállni Magyarországért a nemzetközi színtéren,

hiszen alapos jogi érveléssel, a tények talaján állva sikerülhet megcáfolni az alaptalan vádaskodást – írta az igazságügyi miniszter.

Arra hívta fel a figyelmet:a magyar kormány továbbra is azon dolgozik, hogy megvédje a magyar emberek életét, egészségét és munkahelyét, illetve, hogy sikerüljön mielőbb újraindítani a magyar gazdaságot. Egy világválság közepén szolidaritásra és összefogásra van szükség, hogy egyetlen magyar se maradjon egyedül! – írta a Facebook-oldalán Varga Judit.