×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Online petíciót indít az MSZP

 

Online petíciót indít az emberek életének, egészségének védelme, megélhetésük garantálása érdekében az MSZP – jelentette be csütörtöki online sajtótájékoztatóján Tóth Bertalan pártelnök, frakcióvezető.

Hangsúlyozta: ötből négy magyar ember egyetért követeléseikkel, a kormányoldal mégsem tesz ezeknek eleget, ezért választották a nyomásgyakorlás ezen eszközét.

Követeléseik között említette, hogy kezdjék meg a koronavírus-tesztelést az idősotthonokban és a munkahelyeken, kórház-kiürítések helyett „a legjobb testi-lelki egészséget biztosító” ellátást kapjanak az emberek, az „értünk dolgozóknak” adjanak fizetésemelést és alapbérük száz százalékát kitevő veszélyességi pótlékot.

Ide sorolta, hogy az álláskeresés idejét hosszabbítsák meg kilenc hónapra, az ekkor járó juttatás minimuma 100 ezer forint legyen, a 60 és 65 közöttiek élhessenek a korkedvezményes nyugdíj lehetőségével, a családi juttatásokat – így a családi pótlékot, a gyest, a gyetet, az anyasági támogatást – duplázza meg a kormányzat, „háromhavi átlagfogyasztás erejéig engedjék el az energiaárakat”.

Követeléseik között említette az alacsony nyugdíjak felzárkóztatását, a 150 ezer forint alatti ellátások esetében egy egyszer, 20 ezer forintos támogatás megadását, valamint azt, hogy a mikro-, kis- és közepes vállalkozások béreinek 80 százalékát vállalja át a költségvetés.

A címlapfotó illusztráció.