Orbán Viktor: Új szakasz jön a védekezésben

 

A védekezés első szakasza jövő hétvégén lezárul, a korlátozások helyett pedig új szabályok jönnek – mondta a miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Orbán Viktor a kettes számú Soros-tervről is beszélt.

Cikkünk frissült.

A miniszterelnök azt mondta: a védekezés első szakasza arról szólt, hogy időt nyerjünk, hogy az egészségügyi intézményeket fel lehessen készíteni a járványa. Hozzátette:


május elején megkezdődik a védekezés új szakasza.

Ez azt jelenti, hogy fokozatosan és szigorú feltételekkel újra kell indítani az életet Magyarországon.

„Ennek az a feltétele, hogy az újraindítás időszakában is meg tudjuk védeni a leginkább veszélyeztetetteket. Ezek az idősek, a krónikus betegséggel küzdők és a nagyvárosokban élők, tehát rájuk vonatkozóan speciális szabályokat kell kigondolnunk. Van még néhány napunk hátra, jövő hétvégére már új szabályokkal kell rendelkeznünk, ezeknek a kialakítása gőzerővel folyik most” – fogalmazott Orbán Viktor.

A miniszterelnök elmondta, figyelik Ausztria menetrendjét, ott nyitnak az üzletek, iskolák, múzeumok. Úgy értékelt: „egy kicsit talán gyorsabban is haladnak, mint ahogy az az én életösztöneim szerint Magyarországon helyénvaló lenne”.

Fegyelmezett, nyugodt „nyomkövetést” javasol, „ne haladjunk olyan gyorsan, mint az osztrákok, de nagyon ne is maradjunk le”.

Bevált a polgármestereknek adott többletszigorítási lehetőség

A nagyvárosokra várható szabályokról közölte: összességében bevált a polgármestereknek adott többletszigorítási lehetőség, ezért most minden hétvégére rendeletet ad ki a kormány, hogy milyen jogokkal ruházza fel a településvezetőket.

Május 4. után azonban alapvetően általános szabályokkal kell operálni, de ha egy polgármesternek „speciális” a települése, alkothat majd saját szabályokat – mondta.

A kórházi ágyak felszabadítására rátérve Orbán Viktor hangsúlyozta: a kormánynak meg kell teremtenie annak a lehetőségét, hogy egyetlen beteg életéről se kelljen lemondani.

Ha nem akarunk bunkerszerűen bezárva élni életünk végéig vagy addig, amíg a vakcinát fel nem fedezik, amelynek időpontja teljesen bizonytalan, akkor két lehetőség van: sikerül jól újraindítani az életet és lehetnek meglepetések” – fejtette ki, úgy folytatva: ha az élet újraindításakor a vírus elszabadul, akkor hirtelen kellene előállítani több tízezer kórházi ágyat és több ezer lélegeztetőgépet, ami lehetetlen.

Ezért a felelősségteljes magatartásnak azt tartja, ha kiépítik azt a kórházi kapacitást, amelyre a legrosszabb esetben szükség lehet. A védekezés első szakaszának az értelme a vírus terjedésének a lassítása, hogy felkészítsék az egészségügyet egy korábban példátlan terhelésre.

Kijelentette:

egyetlen magyar sincs egyedül, nem mondunk le egyetlen beteg emberről sem, mindenkiért harcolni fogunk.

 

A miniszterelnök felsorolta, mi mindent kellett létrehozni a betegség megjelenése óta: veszélyhelyzet-irányítási rendszer, különleges határrendészeti, közlekedési rendszer, a fertőzöttek azonosítása és elkülönítése, különleges egészségügy-irányítási rendszer, veszélyhelyzeti egészségügyi protokollok, a veszélyeztetett társadalmi csoportok azonosítása, védelme, új eszköz- és anyagellátási rendszer, a hazai ipari kapacitások kiépítése, kutatási képességek felhasználása, különleges jogrend, a fegyveres testületek bevonásának rendje, gazdaságvédelmi akcióterv, költségvetés átalakítása, járványügyi nemzetközi kapcsolatokat kiépítése.

„Az ország ezt mind megtanulta hat hét alatt, nem rezeltek be a magyarok, amikor beütött a baj” – értékelt.

Minél több munkahelyet kell megmenteni, a megszűnők helyett újakat kell létrehozni

A gazdasági intézkedésekről Orbán Viktor kifejtette: a legnagyobb baj a munkavállalók életében van, ezért minél több munkahelyet kell megmenteni, a megszűnők helyett pedig újakat kell létrehozni.

Arról is beszélt, hogy az álláskeresési támogatás három hónapig jár, és „most még csak a negyven valahányadik napban vagyunk, tehát ez még ki fog tartani”. És bízik abban, hogy „mire ennek a végére érünk”, addigra a munkahelymegőrző és -teremtő támogatásokkal a gazdaság fordulatszáma megközelíti a korábbit. Gyors kilábalásra készül – közölte.

Az előző napi EU-csúcstalálkozóval kapcsolatban megjegyezte:

Magyarország eddig egyetlen pluszforintot sem kapott a járvány elleni védekezésre az EU-tól.

A találkozón arról sikerült megállapodni, hogy a következő hétéves költségvetési periódusban elkölthető pénzekből nagyobb összegeket előre hoznak, hogy azokat idén és jövőre tudják elkölteni, a pénzfelhasználás pedig rugalmasabb lesz – ismertette, hozzátéve: abban is megegyeztek, hogy a korábbi tervekhez képest jóval nagyobb büdzsét kell létrehozni, minden tagállam többet fog befizetni.

Arról viszont nem sikerült megállapodni, hogy a járvány gazdasági következményei miatt mozgósítandó pénz EU-s garanciájú hitel legyen vagy „ajándék”.

A járvány elleni védekezésről szóló magyar törvényt ért támadásokról is beszélt Orbán Viktor, kifejtve: a nemzetállami fővárosokból – például Berlinből – érkező támadások különösebben nem érdeklik. „Pont annyi jelentősége van, mint annak, hogy mi mit gondolunk Berlinről Budapesten. A különbség az, hogy mi udvariasak vagyunk, és nem mindig mondunk el mindent, amit gondolunk” – jegyezte meg.

A kettes számú Soros-terv

A kormányfő beszélt a kettes számú Soros-tervről is. Azt mondta: Soros György a héten közzétett egy írást a járvány gazdasági következményeinek kezeléséről.

Szerinte speciális finanszírozásra van szükség, arra, hogy az Európai Unió kölcsönöket vegyen fel.

„Lehetőleg nagy összegű kölcsönöket. Ezeknek a kölcsönöknek az alapösszegét nem is kell visszafizetni a jövőben, viszont olyan kamatot kell fizetni, aminek nincs lejárata. Amíg élünk, addig fizetünk. Amíg ezek az államok fennállnak, addig fizetni fogják” – fogalmazott Orbán Viktor.

A miniszterelnök szerint olyan pénzügyi javaslat került asztalra, amely az Európai Unióra gyakorolt súlyos következményeit tekintve

legalább olyan veszélyes, mint a migránsok betelepítésére vonatkozó korábbi Soros-terv.

„Brüsszelben folyamatos hatalmi harcok mennek, aminek középpontjában leginkább mindig az van, hogy ki és mennyi pénzt tud keresni rajtunk” – mutatott rá.

Kiemelte: fontos, hogy a magyar kormány szilárdan álljon a lábán és megvédje Magyarország érdekeit. „Az elmúlt tíz évben is ezt tettük, nem vallottunk kudarcot, jó reményekkel készülünk az ütközetek és viták következő fordulójára is” – húzta alá.


Itt hallgathatja meg a teljes beszélgetést