×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

DK: A kormány ne adósítsa el devizában az országot!

 

A Demokratikus Koalíció (DK) arra szólította fel a kormányt, hogy ne adósítsa el Magyarországot devizában.

A párt EP-képviselője pénteki, online sajtótájékoztatóján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) csütörtöki bejelentésére hivatkozott, miszerint az ÁKK módosított finanszírozási tervében az eredeti tervekben szereplő egymilliárd euróról négymilliárd eurónak megfelelő összegre  növelte a devizakötvény kibocsátási keretet, miután a kormány a 2020-as költségvetés eredményszemléletű hiánycélját a GDP egy százalékáról 2,7 százalékára emelte.

Dobrev Klára azt mondta: Orbán Viktor utasította az embereit, hogy négymilliárd eurónyi devizahitelt vegyenek fel Magyarország számára. Az Európai Parlament alelnöke úgy fogalmazott, ez egy olyan pillanatban történik, amikor a forint soha nem látott gyengülésnek indult, ráadásul a kormányfő erről a lépésről elfelejtette tájékoztatni a magyar adófizetőket.

A miniszterelnök akkor adósítja el évekre az országot amikor erre nem is lenne szükség, akkor veszi fel ezt a gigahitelt, amikor az EU válságkezelő csomagja elegendő forrást biztosítana a koronavírus-járvány gazdasági és szociális hatásait enyhítésére – jelentette ki.

Az EP-képviselő azt mondta, az EU közel kétezer milliárd forintnyi forrást szabadított fel Magyarország számára, annak érdekében, hogy legyen elegendő pénz a bérpótló támogatásokra, a munkájukat elveszítők megsegítésére és az egészségügyi beruházásokra. Erről a pénzről a miniszterelnök azt állítja, hogy már korábban elköltötték, de ez nem így van – szögezte le Dobrev Klára. Lehet, hogy a kormányfő a források egy jelentős részét korábban odaígérte, de ez biztos, hogy ezt a pénzt nem fizették ki és nincs is lekötve – tette hozzá.

Kérdezték arról, hogy a kormány a koronavírus-járvány előzetesen várt tetőzésének idején tervezi újraindítani a gazdaságot. Dobrev Klára azt mondta, ugyanolyan kevés információval rendelkezik a témában, mint magyarok milliói, ugyanis a kormány folyamatosan titkolja az adatokat, ezért a DK-nak nincs valós képe az ország állapotáról, a járvány terjedéséről.

Hangsúlyozta, hogy azokban az európai országokban, ahol újra akarják indítani a gazdaságot, ott tömegesen tesztelik a lakosságot. Hozzátette, olyan országról nem halott, amelyik a járvány tetőzésének időpontjában szeretne gazdasági enyhítéseket bevezetni.