A holokauszt áldozataira emlékezett az igazságügyi miniszter

 

A kormány nevében Varga Judit igazságügyi miniszter kavicsot, virágot és mécsest helyezett el a Cipők a Duna-parton emlékműnél csütörtökön, a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapján.

Nagyon fontos, hogy az emlékezéssel a következő generációkat is folyamatosan figyelmeztessük, milyen tragikus következményei vannak annak, ha egy nemzet elveszíti szabadságát – hangsúlyozta az M1-nek az emlékműnél Varga Judit. Figyelmeztetni kell a következő generációkat azért is, hogy ilyen soha többé ne történhessen meg a világban – tette hozzá.


 

Kiemelte: „a magyar kormány büszke arra, hogy Magyarországon virágzó kulturális és hitéletben, biztonságban élhetnek zsidó honfitársaink.” 2001 óta minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.