MSZP: Védőfelszerelések milliói állnak raktárban felhasználatlanul

 

Az MSZP szerint hetek óta áll raktárban több millió koronavírus-járvány elleni védőfelszerelés, miközben ahhoz nem jutnak hozzá kellő számban az orvosok, a patikák, a szociális otthonok és az állampolgárok. Ezt szocialista országgyűlési képviselők csütörtökön, a Facebookon közzétett videófelvételen közölték.


Bangóné Borbély Ildikó elmondta, a Waberer's raktárában millió számra állnak a védőfelszerelések és nem értik, hogy azok miért nem jutnak el az érintettekhez. Az MSZP felszólítja Kásler Miklóst, az emberi erőforrások miniszterét, hogy hétfőn a parlamentben válaszolja meg az ezzel kapcsolatos kérdéseiket – tette hozzá.

Harangozó Tamás úgy fogalmazott, végtelenül fel van háborodva, amiért sem az állam, sem a raktár tulajdonosa nem mondta meg, milyen védőfelszereléseket, mekkora számban és mennyi ideje tárolnak, azokat kik használhatják fel.

Korózs Lajos hangsúlyozta, a raktárban azt látták, hogy a védőfelszerelések „négy emelet magasan” állnak, értesüléseik szerint hetek óta. A raktárvezető elmondása alapján a 2600 itt tárolt raklapból 300 cserélődik naponta – közölte.

A szocialista politikus szólt arról is, a bentlakásos idősotthonokba az állam kötelessége eljuttatni a védőfelszereléseket a járási hivatalokon keresztül. Ne mutogasson tehát senki az intézményvezetőkre, a polgármesterekre és a főpolgármesterre! – jelentette ki Korózs Lajos.