DK: Halasszák el az érettségit

 

A Demokratikus Koalíció (DK) azt javasolja, hogy határozatlan ideig halasszák el az idei érettségiket. A párt a vizsgákat egy hónappal a járványveszély elmúltát követően tartaná meg.

Arató Gergely, a DK frakcióvezető-helyettese csütörtöki, online sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a május 4-i kezdőidőpont járványügyi szempontból veszélyes, oktatásszakmai szempontból pedig ostoba.


A politikus hangsúlyozta, hogy az érettségin való részvétel utazással jár, a diákok használják az iskolák helyiségeit, találkoznak egymással és a felügyelő tanárokkal. Hiába tesznek bármilyen óvintézkedést, ez mindenképpen növeli a járványveszélyt – mutatott rá.

A politikus azt is elmondta, hogy a járványveszélyt követően még azért halasztanák legalább egy hónappal az érettségiket, hogy a diákok, a tanárok és a szülők megfelelően fel tudjanak készülni a vizsgákra.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön jelentette be, hogy a kormány döntése alapján, a koronavírus járvány miatt, csak írásbeli érettségi vizsgákat szerveznek május 4-től. Kizárólag azoknak lesz lehetőségük érettségit tenni, akiknek a továbbtanulás miatt erre szükségük van, ez mintegy 83 ezer diákot érint. A mostani vizsgaidőszakban előrehozott vizsgákra nem lesz mód.