DK: Ne az elmúlt évek nyertesei kapják a gazdasági támogatásokat

 

A Demokratikus Koalíció azt javasolja, hogy a koronavírus-járvány okozta veszélyhelyzet idejére zárják ki a gazdasági támogatásokból azokat a cégeket, amelyek „az elmúlt években a nyertesei voltak a Fidesz osztogatásának”.

A párt frakcióvezető-helyettese kedden online sajtótájékoztatón mondta ezt. Kérdésre válaszolva Arató Gergely kifejtette, a tiltás azokra a cégekre vonatkozna, amelyek az elmúlt öt évben legalább ötmilliárd forint hazai vagy uniós támogatásban részesültek.


Hozzátette, ebbe a körbe tartoznak azok a vállalkozások is, amelyeknek közvetett vagy közvetlen tulajdonosai kaptak ekkora vagy nagyobb támogatást. Úgy fogalmazott: az Orbán-kormány Európa legkisebb gazdasági mentőcsomagját állította össze, éppen ezért nagyon fontos, hogy ez a pénz ne a Fidesz oligarcháinak jusson.

Most azoknak az embereknek kell pénzt adni, akik kényszerűségből fizetés nélküli szabadságon vannak, azokon a jövedelem nélkül maradt hazai kis- és közepes vállalkozásokon kell segíteni, akiket a „kormány az út szélén hagy” – szögezte le a DK politikusa.