Az LMP soványnak tartja a kormány mentőcsomagját

 

Az LMP szerint sovány a kormány koronavírus-járvány okozta válságra összeállított mentőcsomagja, mivel az nem jelent megoldást sem a munkanélküli embereknek, sem a nyugdíjasoknak, sem a szociálisan rászorulóknak – mondta az ellenzéki párt társelnöke kedden, a Facebookon közvetített online sajtótájékoztatón.

Schmuck Erzsébet úgy fogalmazott, a kabinet a mostani kritikus helyzetben ismét magára hagyta a nyugdíjasokat, a 70 százalékos munkabértámogatással pedig egy hónapot késlekedett, aminek eredményeként több egyébként megmenthető munkahely szűnhetett meg.


Hangsúlyozta, a válság várható elhúzódása miatt szeretnék, ha az állami munkabérátvállalás legalább hat hónapig, a foglalkoztatási járadék pedig minimum kilenc hónapig járna.

Az LMP társelnöke kiemelkedően fontosnak nevezte a magyarországi élelmiszerellátás biztosítását. Schmuck Erzsébet szerint ennek érdekében pedig nem a „hűbérbirtokokat”, hanem az őstermelőket, családi- és kisgazdálkodókat kellene támogatni a bio- és tájgazdálkodás ösztönzése mellett.

Az ellenzéki politikus kezdeményezte továbbá egy szolidaritási adó kivetését azokra, akik az elmúlt években állami megrendelésekből szereztek nagy bevételeket. Egy ilyen „osztalék különadó" több milliárd forintos tételt jelentene például Mészáros Lőrinc esetében – tette hozzá Schmuck Erzsébet.