A Jobbik is bírálta a kormány gazdasági mentőcsomagját

 

Fékezett habzásúnak nevezte a kormány intézkedéscsomagját keddi online sajtótájékoztatóján Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke.

Az ellenzéki politikus szerint a csomag konkrétumainak egy része hiányzik, a látható elemek alapján pedig „a bajba került emberek egy szűk szeletének munkabéréből egy kis részt próbál kipótolni” a kormányzat, miközben nem gondol azokra, akik már elvesztették állásukat.

A jobbikos politikus szerint a kormány által alkalmazott három hónapos időtáv „meglehetősen optimista”.


Minden magyar munkavállaló bérének 80 százalékát garantálni kell; ettől nem tudunk tágítani - mondta az ellenzéki politikus a pártja által több mint két hete benyújtott javaslatra utalva, amely szerint a költségvetési befizetések, a leállítható kormányzati beruházások, „értelmetlen piramisépítések” mellett bővítenék a közteherviselést is.

Ennek jegyében nagyobb befizetéseket kellene tenniük a tavaly 600 milliárd forintnál nagyobb profitot elérő bankszektor cégeinek és azoknak a multinacionális vállalatoknak, amelyek „ezermilliárdos nagyságrendben viszik ki Magyarországról a profitot” - sorolta.

A közbizalom helyreállítása talán soha nem volt olyan fontos, mint ezekben az órákban - jelentette ki Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke.