Gyurcsány: a kormányénál kétszer nagyobb mentőcsomag kell

 

A kormány által bejelenteni tervezett mentőcsomagnál kétszer nagyobb segítségre van szükség a koronavírus-járvány miatt – mondta Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke szombaton, a Facebookon közvetített online sajtótájékoztatóján.

Az ellenzéki politikus kifejtette, a kabinet egy 1300-1400 milliárd forintos csomagot kíván bejelenti a jövő héten, szerintük azonban ennél jóval nagyobb, mintegy 3000 milliárd forintos segítségre lenne szükség, amely a nemzeti össztermék 7 százalékának felelne meg. Magyarország egy ilyen lépéssel az európai országok középmezőnyébe kerülne egy ekkora vállalással – tette hozzá.

Gyurcsány Ferenc közölte, javaslataikat húsz pontban foglalták össze, amelyek közül az első, hogy mindenkinek meg kell védeni a munkáját, akinek lehet, az állam ennek érdekében pedig adjon bérkiegészítő támogatásokat a bajban lévő cégeknek.


Kiemelte, a munkájukat elvesztőknek is meg kell kapniuk korábbi bérük 80 százalékát, az álláskeresési támogatás idejét pedig ki kell tolni 6 hónapra, vagy legalább a veszélyhelyzet végéig. Megjegyezte, a gyermekeikkel otthon maradó szülők esetében be kell vezetni a „vírusszabadságot”, amely idejére az állam fizetné a korábbi bér 80 százalékát.

A DK elnöke kezdeményezte továbbá, hogy az alacsonyabb nyugdíjjal rendelkezők kapjanak egyszeri 50 ezer forintos támogatást, míg a 210 ezer forint feletti nyugdíjban részesülők egyszeri 10 ezer forintot.

Gyurcsány Ferenc az egészségügyi és szociális területen dolgozóknak százszázalékos béremelést, míg a fegyveres, rendvédelmi szervek állományának újabb 500 ezer forintos támogatást kért.

Az ellenzéki politikus emellett javaslatot tett egy rezsimoratóriumra is, amelynek értelmében a veszélyhelyzet ideje alatt nem lehetne kikapcsolni az alapvető közszolgáltatásokat.

Gyurcsány Ferenc az állami és önkormányzati cégeknek 400 milliárd forintos támogató programot sürgetett, míg az önkormányzatoknak 500 milliárd forintos többlettámogatást kért megnövekedett feladataik ellátására.

A DK vezetője szerint javaslataik fedezetéül az Európai Unó kétezer milliárd forintos támogatása, valamint a jegybank vagyona és – mint mondta – a pazarlás, lopás felhagyása szolgálhat.

Fidesz: Az ellenzék javaslatai hiteltelenek

Az ellenzék javaslatai hiteltelenek – közölte a Fidesz az ellenzéki pártok nyilatkozataira reagálva szombaton. Azt írták: az ellenzéki pártok 2008-ban már megmutatták, hogyan kezelnék a válságot, megszorításokkal, adóemelésekkel, bércsökkentéssel és IMF-hitellel.

A Fidesz továbbra is támogatja a kormány járvánnyal, és annak következményeivel kapcsolatos intézkedéseit, melynek középpontjában az emberi élet védelme, valamint a munkahelyek megvédése áll – hangsúlyozták. Kiemelték: a Fidesz kiáll a járványügyi alap létrehozása mellett és egyetért azzal, hogy a pártok is fizessenek be ebbe.

A címlapfotó illusztráció, a képen Gyurcsány Ferenc, a DK frakcióvezetője, elnöke napirend előtt felszólal az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. március 23-án. (Fotó: MTI/Kovács Tamás)