DK: Orbánt csak a hatalma növelése érdekli

 

A Demokratikus Koalíció úgy értékeli, hogy Orbán Viktor miniszterelnököt nem érdekli a koronavírus-járvány elleni védekezés, a kormányfő csak arra törekszik, hogy megnövelje a hatalmát.

A DK frakcióvezető-helyettese szerdai, online sajtótájékoztatóján arra hivatkozott, hogy a kormány olyan törvényjavaslatot nyújtott be a parlamentnek, ami a járvány idejére elvonná a döntési jogköröket a polgármesterektől.

Arató Gergely úgy fogalmazott: amennyiben az indítvánnyal azt a problémát akarták volna orvosolni, hogy a képviselő-testületek a járvány alatt is tudjanak ülésezni, akkor lehetővé tehették volna számukra az online ülésezést és a távszavazást. Ehelyett kormányzati ellenőrzés alá helyezik az önkormányzatokat, „lényegében semmibe veszik” a választók akaratát – jelentette ki.


A kormány most a tavaly elveszített önkormányzati választások miatt áll bosszút, Orbán Viktor ahelyett, hogy a védekezéssel foglalkozna, hatalmi játszmákat játszik – mondta a képviselő.

Ha a jövőben egy a DK-hoz tartozó polgármester maszkokat akar osztani az egészségügyi dolgozóknak vagy szociális támogatást akar adni a nehéz helyzetbe került nyugdíjasoknak, akkor ehhez a kormányhivatal és a „kormány embereivel teletömött” védelmi bizottság engedélyét kell kikérnie – hangsúlyozta Arató Gergely, aki szerint ez nemcsak hatalmas bürokratikus terhet jelent, hanem azt is, hogy a polgármesterek helyett a kormány hozhatja meg a fontos döntéseket.

Elutasítják, hogy a Fidesz a járványra hivatkozva „korlátlan hatalmat akarjon összeharácsolni” – összegzett.