Deák Dániel: Megerősödhetnek a nemzetállamok

 

A nemzetállamok erősödését hozhatja a mostani koronavírus-járvány – állapította meg szerdán az MTI-hez eljuttatott videóelemzében a XXI. Század Intézet kutatója.

Deák Dániel, az intézet vezető elemzője úgy fogalmazott, a „világjárvány neheze ugyan még előttünk van, de az már világosan látszik, hogy egy más világban fogjuk majd magunkat találni, ahol a korábbiaknál sokkal fontosabb lehet az állami szerepvállalás, felértékelődnek a nemzetállamok, illetve az országok közötti regionális együttműködések”.

Ez szerinte már a 2015-ös bevándorlási hullám után is megfigyelhető volt, a mostani járvány pedig tovább erősíti az ez iránti társadalmi igényt. Évek óta komoly változáson megy keresztül a világrend, a mostani járvány ennek csak egy újabb eleme, ami bizonyos folyamatokat felgyorsít – mondta.


Kiemelte: ez már a sokadik olyan eset az elmúlt évekből, amely rávilágít, hogy a különböző nemzetközi szervezetek helyett a nemzetállamok tudnak hatékony és gyors válaszokat adni.

Megjegyezte: az Európai Unió lényegében csak szemléli az eseményeket, a különböző szigorításokról, döntésekről az egyes államok döntenek a különböző videókonferenciákon.

Példaként említette, hogy miközben sok uniós tagállam a WHO figyelmeztetése nyomán már elkezdett készülni a járványra, az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ sokáig bagatellizálta a koronavírus-járvány várható hatásait, hozzájárulva a fertőzés elterjedéséhez Európában.

A koronavírus-járvány várható hatásait részletezve kiemelte, hogy a regionális együttműködések szerepe tovább nőhet. Mint fogalmazott, ahogyan az a bevándorlási válság során is látható volt, a visegrádi négyek kitűnően együtt tudnak működni a járvány elleni fellépésben is, lényegében minden lépésről azonnal értesítik egymást, igyekeznek segíteni egymáson ebben a nehéz helyzetben is.

Úgy értékelt: a globalizált világban lépésről lépésre leépültek a nemzetállamok intézményei, a határvédelem, az állampolgárok ellenőrzése másodlagossá vált, de miután a bevándorlás hatására már megindult egy ellenkező irányú változás, a mostani járvány ezt a trendet csak tovább erősítheti, így tovább erősödhetnek azok az intézmények, amelyeket a liberális globális folyamatok leépítettek a 2000-es évek elején.

Az elemző szerint a járvány emellett rávilágított a globalizált nyugati társadalmak törékenységére is. Példaként említette, hogy a briteknél például nem lesz, aki betakarítsa a termést a földekről, hiszen a földeken dolgozó emberek szinte mindegyike külföldi vendégmunkás volt, akik a járvány miatt hazamentek.

Deák Dániel úgy fogalmazott, „várhatóan a természetes immunrendszer megerősödik Európában és az ilyen abszurditások sokkal kevésbé lesznek jellemzőek majd a jövőben”.