Időkorlátot kér a koronavírus-járvány elleni törvénybe az ellenzék

 

Az ellenzéki pártok abban az esetben hajlandóak támogatni a koronavírus-járvány elleni védekezésről szóló törvényt, ha abba időkorlátot építenek. Ezt az álláspontot az MSZP, a Párbeszéd, a Jobbik, a DK, az LMP és a Momentum politikusai is megerősítették hétfői, budapesti sajtótájékoztatójukon.

Harangozó Tamás, az MSZP frakcióvezetője azt mondta, az ellenzék csak bizonyos időkeretek között hajlandó a kormánynak az alaptörvényben meglévőnél jóval szélesebb körű felhatalmazást adni. Az ellenzék abban is partner, hogy szükség esetén a felhatalmazást meg lehessen hosszabbítani, de a veszélyhelyzetben meghozott döntéseknek kell, hogy legyen záróidőpontja – közölte.

A politikus hangsúlyozta, az MSZP az első perctől komolyan vette a helyzetet, konstruktívan állt hozzá a kormány munkájához és ezt az utat fogják járni a jövőben is. Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke úgy fogalmazott: igen a koronavírus-járvány elleni közös küzdelemre, de nem Orbán Viktor teljhatalmára. Az ellenzék gyakorlatilag minden kompromisszumra készen áll, de úgy látszik, hogy miniszterelnöknek még mindig fontosabb az ellenséggyártás, a magyar társadalom megosztottsága, mint az, hogy eredményeket érjenek el a vírus megfékezésében – jelentette ki.


Egyetlen európai kormány sem kért és kapott teljhatalmat, ezért azt kérik, hogy ezt Orbán Viktor egy időkorláttal kapja meg, minden másról hajlandóak tárgyalni, minden másban hajlandóak engedni –mondta.

Lukács László György, a Jobbik képviselője hangsúlyozta, pártja a járvány kitörése óta mindig a legszigorúbb intézkedéseket kérte. Akkor is a legszigorúbb intézkedésben hisznek, amikor a demokráciát védeni kell – emelte ki, hozzátéve: meg kell őrizni a hatalmi ágak jelenlegi rendszerét és a parlament ellenőrző szerepét.

A kabinetnek hallgatnia kellene azokra a józan emberekre, akik azt mondják, hogy Orbán Viktor nem használhatja fel a járványt arra, hogy királyságot csináljon – fogalmazott. A demokrácia működésének egyik alapelve, hogy a parlament működőképes legyen – érvelt Lukács László György.

Varju László, a DK alelnöke leszögezte, minél nagyobb bajban van egy ország, annál nagyobb szükség van az együttműködésre és annál fontosabb, hogy a kormány szolgálja az embereket és kisebbítse a bajt. A Demokratikus Koalíció négy feltétellel támogatná a törvény elfogadását – emlékeztetett. A jogszabály nem szólhat az idők végezetéig, szükségesnek és arányosnak kell lennie, biztosítania kel az ellenzéknek az Alkotmánybírósághoz való fordulás jogát és nem korlátozhatja a sajtó szabadságát – sorolta követeléseiket.

Csárdi Antal, az LMP képviselője is hangsúlyozta, pártjuk ragaszkodik az időkorláthoz. A politikus úgy látta, nem áll fenn annak veszélye, hogy a parlament ne tudna ülésezni. Hozzátette, az ellenzék által kért határidő semmilyen mértékben nem csökkenti a hatékony fellépés lehetőségét.

Hajnal Miklós, a Momentum szóvivője azt mondta, hogy a parlament kiiktatása a demokrácia kiiktatását is jelenti. Hangsúlyozta, semelyik másik országnak nincs szüksége olyan mértékű felhatalmazásra, mint amilyenre Orbán Viktor vágyik. Hozzátette, a kormány egy hamis kifogásra hivatkozva akarja a demokráciát kicsinálni, ugyanis az Európai Parlament, de a lengyel és a román országgyűlés is képes online ülésezni. A politikus kérte, a kabinet tegye lehetővé az online ülésezést, valamint működjön együtt az ellenzékkel, hogy hogy mindent megtehessenek a járvány kezeléséért.

Szél Bernadett (független) alapvető közérdeknek tartotta, hogy a parlament ülésezni tudjon. Ezt fizikailag és online is meg lehetne tenni – jelentette ki.