A Fidesz arra kéri az ellenzéket, hogy ne terjesszen hamis információkat

 

„Az ellenzék ismét hazudik, amikor azt állítja, hogy az Európai Unió támogatást biztosít Magyarország számára a koronavírus elleni védekezéshez. Ez ugyanis nem igaz. Brüsszel semmilyen új forrást nem biztosít Magyarország számára” – jelentette ki Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója, a nagyobbik kormánypárt Facebook-oldalára feltöltött videóban.


„Ezzel szemben csak eddig 245 milliárd forintot fordított a kormány a koronavírus elleni védekezésre. Ez ráadásul egy felülről nyitott keret, azaz minden forrás biztosított a maygar emberek egészségének megőrzésére, és a járvány okozta károk enyhítésére” – fogalmazott Hollik István.

„A Fidesz-KDNP ezért szeretné megkérni az ellenzéket, hogy ne terjesszen hamis információkat. Ebben a nehéz helyzetben összefogásra van szükség, nem pedig rossz indulatú félretájékoztatásra” – mondta.