Karácsony egyeztetett a frakciókkal

 

Karácsony Gergely a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzetben a Fővárosi Közgyűlés feladat- és hatáskörében eljárva csak olyan döntéseket hoz meg, amelyeket a testület többsége támogat. A főpolgármester ezt szerdán közölte a Facebook-oldalán közzétett videójában.

„Nem én szeretnék teljhatalmat, hanem a törvények ruházzák rám azt a felelősséget, hogy a veszélyhelyzet idején a Fővárosi Közgyűlés nevében eljárva én hozzam meg a döntéseket” – szögezte le a főpolgármester.

Hozzátette: ez egy olyan helyzet, amivel élni kell, de visszaélni vele tilos.
Közölte, szerdán egyeztetett a közgyűlés minden frakciójával és a független képviselőkkel.
Főpolgármesterként azt is vállalta, hogy pontosítják, módosítják azokat az előterjesztéseket, amelyeket nem övez teljeskörű politikai konszenzus – jelentette ki Karácsony Gergely.

A főpolgármester szerint különösen fontos lenne a jelenlegi helyzetben, hogy a politikai szereplők ne az ellenséget, hanem a szövetségest lássák egymásban.

„Én megpróbálok így eljárni” – fogalmazott. Karácsony Gergely közölte, ilyen teljeskörű konszenzus mellett döntött Rudolf Péter kinevezéséről a Vígszínház élére, és arról is, hogy egymilliárd forintot csoportosítanak át a járvány elleni védekezés forrásainak biztosítására.

Továbbá így döntenek majd – folytatta – azon kis- és középvállalkozások megsegítésről is, amelyek komoly gondba kerültek a fővárosi önkormányzat bérlőiként.