Az LMP további intézkedéseket javasol a kormánynak

 

További intézkedéseket javasol a kormánynak a koronavírus-járvánnyal összefüggésben az LMP az eddig bejelentetteken túl.

A többi között albérlettámogatás biztosítását, valamint a szociális és az egészségügyi dolgozók bérének emelését kezdeményezik, de a társadalom minden tagját együttműködésre kérik a kialakult helyzetben – mondta csütörtöki online sajtótájékoztatóján a párt társelnöke.

Kendernay János hangsúlyozta: a védekezés nem pusztán kormányzati felelősség, a civil életnek is számos feladata van.


Hozzátette ugyanakkor: azonnal honorálni kell a védekezést segítők munkáját, a szociális dolgozók bérét 50 százalékkal, míg az egészségügyiekét 30 százalékkal kellene növelni.

Az LMP a kormányfő által bejelentett gazdaságvédelmi intézkedések szociális részét alultervezettnek tartja – mondta. A többi között albérlettámogatást javasolnak azok számára, akik most veszítik el munkájukat, ugyanakkor a bérbe adókat is méltányosságra kérik.

Kendernay János hozzátette: a válság után teljesen más irányt kell adni a magyar gazdaságnak, hogy az ne legyen ennyire kitett a multinacionális vállalatoknak, elsősorban a német autógyáraknak. Szerinte az országnak képesnek kell lennie előállítani azokat a mezőgazdasági termékeket és eszközöket, valamint energiát, amelyek a napi működéshez szükségesek.

A politikus arra is kérte a kormányt, hogy gondoljon a segíteni szándékozó civilekre is, támogassa őket.

Kendernay János összefogásra kérte az embereket és elmondta, hogy pártjának tagjai is több módon ajánlották fel segítségüket, például használt informatikai eszközöket adnak azoknak a diákoknak, akik most ennek hiányában nem tudnak otthon tanulni.

A címlapfotó illusztráció.