Nem kér bocsánatot a DK Vágó István kijelentése miatt

 

Csütörtökön is folytatta a hangulatkeltést a Demokratikus Koalíció. Azok után, hogy szerdán Vágó István az idősek halálával viccelődött, ma Dobrev Klára, azon túl, hogy nem kért bocsánatot párttársa kijelentése miatt, folyamatosan a kormányt szidalmazta. Az MSZP-ben fokozta a belső válságot a koronavírus ügye. A vezetőség ugyanis a korlátozó intézkedések ellenére sem mondta le egyből a szombatra tervezett pártkongresszust. Az M1 birtokába került levélben emiatt Tóth Bertalanra utalva kicsinyes hatalmi játszmákról ír a szocialisták egyik korábbi egészségügyi minisztere – derült ki az M1 Híradójából.

A koronavírus itt van a nyakunkon” – írta ki csütörtöki Facebook-videója elé Gyurcsány Ferenc.

A DK elnöke azok után posztolt, hogy Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter a közmédiának már szerda reggel bejelentette, a kormány rendkívüli ülésen tárgyalja a veszélyhelyzet elrendelését.


A Demokratikus Koalíció elnökségi tagja, az egykori kvízmester, Vágó István pedig még saját főnökén is túlment: a nyugdíjasok halálával viccelődött közösségi oldalán. Azt írta: „Kevesebb vírusteszt, kevesebb nyugdíjas. Ügyes”.

A sokak által gyalázkodónak tartott bejegyzés után a Demokratikus Koalíció egy másik nagyágyúját, Dobrev Klára EP képviselőt is bevetette a kommunikációba. Gyurcsány Ferenc felesége csütörtökön azzal állt a kamerák elé, hogy meg kell védeni az időseket járvány idején. Arra azonban egyszer sem válaszolt, hogy Vágó István mikor kér bocsánatot a nyugdíjasoktól.

„Az MSZP az egészségügyet, a munkavállalókat, az időseket és a gyerekeket érintő javaslatcsomagot terjeszt be hétfőn a koronavírus miatt az Országgyűlésnek” – közölte Tóth Bertalan, a párt elnöke. Tóth Bertalan hosszan sorolta a részleteket, arról azonban hallgatott, hogy a veszélyhelyzet elrendelése ellenére megtartják-e a párt hétvégére tervezett kongresszusát. Végül kiderült, a kongresszus elmarad.

Pedig Tóth Bertalan a veszélyhelyzet kihirdetése ellenére még szerda délután is arról tájékoztatta a megyei elnököket, hogy megtartják a kongresszust.

Az M1 Híradó birtokunkába került körlevelében arra hivatkozott a párt elnöke: „minden egészségvédelmi intézkedést betartva, a küldöttek egészségét szem előtt tartva, biztonságosan le tudják bonyolítani a több száz fős rendezvényt" Még egy másik, késő esti üzenetében is hőgombákat, pokrócokat és meleg teát ígért a küldötteknek a kültérre tervezett eseményhez. Csakhogy a vidéki tagság ekkor már bojkottba kezdett.

A pártelnök állításának azonban ellentmond az az ugyancsak az M1 Híradó birtokába került belső levelezés, amit az MSZP egykori egészségügyi minisztere, Kökény Mihály indított el. Ebben Tóth Bertalanra utalva azt írta: „úgy tűnik, hogy néhány párttársunk kisded hatalmi játékai felülírnak egy közegészségügyi vészhelyzetet. Ez a magatartás fogja az MSZP-t végképp lenullázni.

Kökény Mihály azt javasolta, „ha az őrült tervet nem sikerül visszavonatni, bojkottot kell hirdetni.” Aláírásként ezt tette hozzá: „a WHO tanácsadójaként és szakorvosként is ezt mondom. Üdvözlettel: Misi”. Az Egészségügyi Világszervezet szerdán jelentette be hivatalosan, hogy a koronavírus-fertőzés világjárvány lett.