Három intézkedést kér a DK az idősek védelmében

 

A Demokratikus Koalíció (DK) arra kéri a kormányt, hogy hajtsa végre a párt három pontból álló, az idősek védelmében készített javaslatcsomagját.

A párt EP-képviselője csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy mivel a hatvan évesnél idősebbek a legveszélyeztetettebbek, ezért a koronavírus-járvány idején mindent el kell követni a védelmükben.

Dobrev Klára a DK nevében azt javasolta, hogy a kormány különítsen el forrásokat az önkormányzatok számára annak érdekében, hogy megszervezzék az időseknek történő bevásárlást, gyógyszerbeszerzést és ügyintézést. Ezért nekik a következő egy-másfél hónapban nem kellene elhagyniuk a lakásukat – tette hozzá.

Amíg nem zárják be az iskolákat és az óvodákat, addig meg kell oldani, hogy a nagyszülőknek a lehető legkevesebbszer kelljen menni az unokáikért – jelentette ki a politikus. A DK azt kéri, hogy a kormány kötelezze a munkáltatókat arra, hogy a járvány alatt csökkentsék a kisgyermekes szülők munkaidejét. Amennyiben az érintetteknek munkabére esne ki, akkor azt egy elkülönített állami alapból kell finanszírozni – közölte.

A párt azt is kéri, hogy a kormány a veszélyhelyzet idejére halassza el az úgynevezett sárgacsekkes közüzemi számlák befizetésének határidejét, hogy az időseknek ne kelljen postára menniük és ott sorban állniuk. Dobrev Klára egy kérdésre válaszolva azt mondta, hogy a kormány kapkod, inkompetens és bebizonyosodott róla, hogy nem tud kormányozni. Már hetekkel ezelőtt meg kellett volna hozni azokat az intézkedéseket, amelyekkel igazán védeni lehet a magyar állampolgárokat – tette hozzá.

Az EP-képviselőt kérdezték Vágó Istvánnak, a DK politikusának Facebook-bejegyzéséről, amiben azt írta: „Két területen spórolnak egyszerre: kevesebb vírusteszt, kevesebb nyugdíjas. Ügyes”. Azt felelte, hogy egész Európában Magyarországon végezték el a legkevesebb tesztet. „Gyerekes magatartás”, hogy amiről nem tudunk, az nincs is – fogalmazott. A felkészülés egyik alapja ugyanis az lenne, ha elkezdenék tömegével tesztelni az embereket – szögezte le.

Újabb, Vágó István posztjára vonatkozó kérdésre azt válaszolta, pánikkeltésre az ad okot, hogy a kormány egy ilyen drámai helyzetben nem egyeztet a Magyar Orvosi Kamarával, hanem elkezdi fenyegetni a szervezetet. Hozzátette, sokkal nyugodtabb lenne, ha Orbán Viktor miniszterelnök „kidekorált katonák és tábornokok” helyett az orvosi kamara elnökével tartana sajtótájékoztatót.

Egy másik felvetésre emlékeztetett arra, hogy miközben a kabinet veszélyhelyzetet hirdetetett, a kormányzati kommunikációra 150 milliárd forintot különítettek el, a koronavírus elleni védekezésre pedig nyolcat. Azt felelte, mindenki nyugodtabb lenne, ha ez fordítva lenne és „maguknak sem kellene olyan felesleges dolgokkal foglalkoznia, mint, hogy ki, mit ír a Facebookon”.

Érdeklődtek nála arról, hogy a szerdai, hétpárti egyeztetés után Arató Gergely, a DK képviselője miért nem nyilatkozott a sajtónak. Azt válaszolta, hogy a DK az elmúlt hetekben 29 javaslatot fogalmazott meg, amiket hivatalosan átnyújtottak a kormánynak. Ez a felelős magatartás egy ellenzéki párt részéről és most a kabineten a sor – érvelt a politikus.

a címlapfotó illusztráció.