Szakmai válaszokat vár az MSZP az oktatásirányítástól

 

Szakmai válaszokat vár az MSZP az oktatásirányítástól a koronavírussal kapcsolatban – mondta az MSZP választmányának alelnöke vasárnapi sajtótájékoztatójá

Kunhalmi Ágnes hangsúlyozta: az emberek élete és egészsége érdekében pártja különösen fontosnak tartja, hogy a koronavírus-járvány kezelésével kapcsolatban a kormány hibátlanul végezze a dolgát, mert ez biztosítja, hogy az emberek bízzanak az állami szervek hozzáértésében. Kifogásolta, hogy szerda óta, amióta Magyarországon is igazolták a koronavírus jelenlétét, az oktatás területéről nem adtak tájékoztatást.

Amióta államosították az oktatást, több mint 140 ezer alkalmazottal a legnagyobb munkáltatóvá vált, több mint 4 ezer intézményről van szó – mutatott rá a politikus, hozzátéve: ezért is tartják fontosnak, hogy a gyerekeket, a szüleiket, a családokat és a pedagógusokat megfelelően szakmailag, szakszerűen és gyorsan tájékoztassa vagy a Klebelsberg Központ, vagy az oktatási kormányzat.


Bejelentette: levélben fordult a Klebelsberg Központ vezetőjéhez, amelyben választ vár, hogy hogyan végzik el járvány idején a feladatukat. Kunhalmi Ágnes egyebek közt arra vár választ, hogy készítettek-e vészhelyzeti forgatókönyvet járvány esetére az iskolák részére, kialakítottak-e olyan közvetlen, gyors reagálásra is alkalmas kapcsolattartási protokollt, amely az azonnali intézkedések közvetítésére alkalmas. Választ vár arra is, hogy kik alkotják a válságstábot, amelyet a koronavírus-fenyegetettség miatt feltehetőleg felállítottak a Klebelsberg Központban.

Kérdései között szerepel továbbá, hogy készült-e olyan tájékoztatási protokoll, feladatlista, amelyet felhasználva a tankerületek vezetői az iskolák tájékoztatását és visszaellenőrzését az aktuális fertőzöttségi helyzetnek megfelelően elvégezhetik, akár az eltérő megyei vírushelyzetnek megfelelően is, továbbá a Klebelsberg Központ költségvetése alkalmas-e arra, hogy az iskolák a szükséges és elengedhetetlen tisztálkodó- és fertőtlenítőszereket folyamatosan megvásárolják, és azokat rendszeresen használják is.

Ugyancsak kérdésként vetette fel, hogy felkészültek-e arra, ha a járvány miatt a tanítást hosszabb-rövidebb ideig fel kell függeszteni, továbbá az intézkedésekről hogyan tájékoztatták a tanulókat és szüleiket.

Kunhalmi Ágnes arra is kitért, hogy az oktatásban igen magas az az idős pedagógusok száma, ezért kérdésként vetette fel, hogy történik-e intézkedés az ő egészségük megóvása érdekében. Kérte, hogy vagy a Klebelsberg Központ vezetője, vagy az oktatási kormányzat más szereplője az országos központi operatív törzs soron következő ülésén álljon ki, és szakszerűen, szakmai alapon tájékoztassa a magyar lakosságot arról, hogyan tájékoztatják az iskolákat, milyen segítséget kaphatnak a szülők, a pedagógusok, és ők hova fordulhatnak segítségért.

Az MSZP azt kéri a kormánytól, hogy fontolja meg az egyetemek esetében a külföldi utak korlátozását, továbbá az iskolák által szervezett külföldi tanulmányutak felfüggesztését meghatározott időre.

Újságírói kérdésre válaszolva elmondta: az ellenzéki pártok - a DK, a Jobbik, az MSZP, a Párbeszéd, az LMP és a Liberálisok - úgy döntöttek, hogy a koronavírus miatt lemondják a március 15-i közös ünnepségüket, az MSZP előző napra tervezett kongresszusát azonban valószínűleg megtartják. Egy 350 fős rendezvényről van szó, amennyiben az operatív törzs a néhány száz fős rendezvényeket is korlátozza, úgy törvényeket betartva ennek megfelelően fognak eljárni – mondta.

Jelezte, hogy óvintézkedéseket is tesznek, segélyszolgálatot is működtetnek más pártokhoz hasonlóan, hogy a tagjaikat információkkal segítsék, továbbá a kongresszus idejére a helyszínre orvosi biztosítást is kérnek, valamint higiénés eszközöket és fertőtlenítőszereket is ki fognak helyezni.

A nemzetközi nőnapról megemlékezve Kunhalmi Ágnes pártja nevében köszöntötte a nőket, elsősorban a vasárnapi napon, különösképpen az egészségügyben dolgozókat. Szólt attól is, hogy bár a nők jogilag egyenlőek, mégis azt látják, hogy gazdaságilag, politikailag, anyagilag hatalmas különbségek vannak a nők és a férfiak közt.