Századvég: A magyarok nyolcvan százaléka továbbra is támogatja a szigorú határvédelmet

 

A magyarok nyolcvan százaléka továbbra is támogatja a szigorú határvédelmet – közölte a Századvég Alapítvány a témában készített felmérésük eredményét ismertetve csütörtökön az MTI-vel.

A közleményben felidézték: Recep Tayyip Erdogan török elnök bejelentette, hogy Törökország a jövőben nem fogja feltartóztatni az Európába készülő illegális bevándorlók tömegeit.

A Századvég azt vizsgálta, hogy a magyar lakosság hallott-e a bejelentésről és milyen intézkedéseket vár a kormánytól az élénkülő migrációval kapcsolatban.


Azt írták, hogy a márciusi, ezer ember megkérdezésével végzett kutatás alapján megállapítható: a megkérdezettek 82 százaléka értesült arról, hogy a szíriai katonai konfliktusok, illetve a török államfő nyilatkozata nyomán újabb tömegek indulhatnak meg Európa felé. A megkérdezettek 18 százaléka nem hallott a szóban forgó fejleményekről – jegyezték meg.

A felmérés szerint a magyarok továbbra is elsődleges fontosságúnak tartják a határok védelmét. A válaszadók 80 százaléka úgy véli, a magyar kormánynak meg kell erősítenie a határvédelmet és továbbra is meg kell akadályoznia az országba irányuló kontrollálatlan bevándorlást, pusztán a 10 százalékuk helyezkedett eltérő álláspontra. További 10 százalékuknak nincs erről véleménye.

A kérdést politikai önbesorolás szerinti bontásban megvizsgálva látható, hogy ebben a témában még a baloldali szavazók többsége – 51 százaléka – is a kormány álláspontjával ért egyet, és a határok fokozottabb védelme mellett áll, míg a 29 százalékuk beengedné a Szíriából érkezőket – közölte a Századvég.

Hozzátették, hogy „a középen álló és a jobboldali választók” 78 százaléka, illetve 95 százaléka nem enyhítene a határvédelem szigorán, ezzel szemben 10, illetve 3 százalékuk lazítana rajta.