A koronavírusról és az illegális migrációról is tájékozódott a nemzetbiztonsági bizottság

 

A koronavírusról és az illegális migrációs helyzetről is tájékozódott szerdai zárt ülésén az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága – közölte a testület jobbikos elnöke sajtótájékoztatón, Budapesten.

Stummer János azt mondta: múlt csütörtök óta, mióta a török elnök bejelentette, hogy megnyitja a határokat, változott a biztonsági helyzet, elhúzódó problémára kell készülni.

Kiemelte: arra kérik a magyar kormányt, lehetőségeihez képest tegyen meg mindent annak érdekében, hogy Görögország meg tudja védeni saját, egyben az Európai Unió határait. Kérik azt is, hogy a magyar határokon erősítsék meg a védelmi intézkedéseket. Ismét hangsúlyozta: a Jobbik azt szeretné, ha a magyar határokat önálló határőrség védené.


Magyarországnak komoly intézkedéseket kell tenni annak érdekében, hogy „ne legyen átjáróház”, az illegális migrációval szemben zéró toleranciát kell tanúsítani – hangoztatta a képviselő, aki azt is mondta, arra kérik a kormányt, ha esetleg a román határőrizeti helyzet változik, készüljön fel a kerítés továbbépítésére.

A koronavírus-járvány kapcsán a bizottsági elnök felhívta a figyelmet az álhírek terjedésére. Azt kérik – folytatta Stummer János –, hogy a járvány ügyében a kormány minél részletesebb és pontosabb tájékoztatást adjon az állampolgároknak, akiket pedig arra kér a nemzetbiztonsági bizottság elnökeként, hogy türelemmel, higgadtsággal és mértéktartással kezeljék a helyzetet.

A bizottsági ülésen tájékoztatást adott mások mellett Horváth Ildikó egészségügyi államtitkár, Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára, Balogh János országos rendőrfőkapitány, Lakatos Tibor, a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetője, valamint a szolgálatok vezetői.