PM: Az unió bírósága szerint is jogszerű az ágazati különadó

 

A keddi ítéletek egyértelműen megállapították, hogy a nagyvállalatok a jövőben nem emelhetnek kifogást azzal szemben, hogy arányosan több adót fizessenek, mint a jelentősen kisebb gazdasági potenciállal rendelkező kisvállalkozásoknak - közölte a Pénzügyminisztérium kedden az MTI-vel.

A tárca közleményében tudatta, hogy az Európai Unió Bírósága keddi ítéleteiben elismerte a magyar kormány által képviselt méltányos teherviselés elvét. A Vodafone és a Tesco ügyében is azt állapította meg, hogy a 2010-2012 közötti, a bolti kiskereskedelmet és a távközlési tevékenységet terhelő, árbevétel alapú, sávosan progresszív ágazati különadó nem volt ellentétes az uniós szabályokkal.

Az ügy háttere, hogy a Vodafone és a Tesco pert indított a magyar állammal szemben az ágazati különadóban fennálló adókötelezettségének eltörlése érdekében. A magyar bíróság előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményezett az Európai Unió Bírósága előtt, kérve a különadó összeegyeztethetőségének vizsgálatát az uniós állami támogatási szabályokkal és a letelepedés szabadságával.

A kormány és a pereket indító nagyvállalatok, illetve a pártjukat fogó Európai Bizottság álláspontja között a lényegi különbség az volt, hogy a kormány szerint a nagyobb teherbíró képességgel rendelkező és piaci erőfölényben lévő cégeknek nagyobb részt kell vállalniuk a közös teherviselésből – hangsúlyozta a PM.

Ezzel szemben a multi cégek a bizottság segítségét kérték, szerintük ugyanis teherviselő-képességük és versenypozíciójuk semmiben nem tér el a piacon működő kis- és közepes vállalkozásokétól, így az adóterhük sem lehet magasabb az általánoshoz képest – írták.

A luxemburgi bíróság szerint a különadó nem okozott hátrányos megkülönböztetést az adóalanyok között azáltal, hogy az eltérő ténybeli helyzetben lévő jogalanyt eltérő módon ítélte meg. Ennélfogva összhangban volt a letelepedés szabadságának elvével, nem hozta hátrányba a külföldi tulajdonosi hátterű cégeket. Továbbá nem állapította meg a bíróság, hogy az adó sértené az unió állami támogatási szabályait. Mindezek mellett az Európai Bíróság azt is rögzítette, hogy az ágazati különadó nem ütközik az áfa-irányelvbe sem, mert nem hasonlít semmiben a közös hozzáadott-érték adóhoz – áll a pénzügyi tárca közleményében.

 Jogszerű volt a Google megadóztatása is

Az Európai Unió Bíróságának keddi másik ítélete alapján a Google nem kerülhette volna meg az adófizetési kötelezettségét a magyar reklámadóban. A bíróság ugyanis kimondta, hogy a reklámadó bejelentkezési szabályai nem ellentétesek a szolgáltatásnyújtás szabadságának uniós elvével, ugyanakkor a bejelentkezés megszegése miatti szankciók kiszabási módja uniós jogsértéshez vezet – közölte közleményben a Pénzügyminisztérium.

Az ügy előzménye, hogy a Google tagadta, hogy reklámokat tenne közzé az interneten, és ezért álláspontja szerint neki nem kellett reklámadó alanyként bejelentkeznie az adóhatósághoz. Az adóhivatal a cég mulasztásért összesen egymilliárd forint bírságot szabott ki.

A bíróság döntésével kimondta, hogy a reklámadóban előírt és a Google-re vonatkozó külön bejelentkezési kötelezettség összhangban van az uniós joggal. Az sem jogsértő, hogy az adóhatóság mulasztási bírsággal szankcionálhatja a kötelezettség megszegését. A Bíróság csak a bírságolás azon metódusát tartotta kifogásolhatónak, miszerint az adóhatóság naponta emelkedő összegben állapíthatja meg a bírság összegét, valamint azt, hogy bejelentkezés esetén csak lehetősége és nem kötelezettsége a korábban kiszabott bírság elengedése.

Az ítélet is megerősíti, hogy a Google alanya a reklámadónak, be kellett volna jelentkeznie a reklámadó hatálya alá és reklámadót kellett volna fizetnie. A reklámadó bejelentkezési kötelezettséget előíró szabályai kapcsán nem állapítható meg olyan eltérő bánásmód, amely alkalmas arra, hogy a szolgáltatásnyújtás szabadsága korlátozásának minősüljön.

A Google-ügyben született ítélet a közös teherviselés rendszerébe vonja a Magyarországon adóköteles tevékenységet tényleges letelepedés hiányában végző multinacionális cégeket.

A címlapfotó illusztráció.