Gyurcsány: Ha az ellenzék összefog, győzni fog

 

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke és a párt politikusai is a teljes ellenzéki összefogás mellett emeltek szót a DK vasárnapi, budapesti tisztújító kongresszusán.

A pártelnök beszédében úgy fogalmazott: egyszerű a képlet, ha az ellenzék összefog, akkor győzni fognak 2022-ben.


Elmondta, hogy az elmúlt napokban internetes felmérést végeztek, a több mint 108 ezer válaszadó 93 százaléka azt felelte, hogy teljes ellenzéki egységre van szükség. Az emberek azt mondják, hogy egy miniszterelnök-jelölt és egy közös lista kell, valamint mindenütt közös egyéni jelölteket kell állítani – jelentette ki.

Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta: közös akaratból közös lista, közös listából közös győzelem, közös győzelemből pedig közös Magyarország lesz.