Horthy Miklósra és Trianonra emlékezik a Mi Hazánk

 

A Mi Hazánk Mozgalom fáklyás felvonulást rendez Horthy Miklós kormányzóvá választásának 100. évfordulója alkalmából vasárnap a fővárosban, továbbá országos kampányt indít Trianon centenáriumán – jelentette be a párt alelnöke csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.

Novák Előd, a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke (Fotó: MTI/Vajda János)

Novák Előd közölte: a vasárnapi megemlékezésen részt vesznek a Horthy Miklós Társaság, a Trianon Társaság, a Független Kisgazdapárt, a MIÉP, a Betyársereg, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, a Nemzeti Jogvédelmi Szolgálat képviselői, valamint „gárdisták”.


Továbbá kezdeményezni kívánják, hogy a főváros XI. kerületében található Bukarest utcát kereszteljék át Horthy Miklós utcává – tette hozzá.

A politikus a Bukarest utcában, egy a történelmi Magyarországot ábrázoló ponyvával ellátott teherautó előtt állva megtartott sajtótájékoztatón elmondta: a felvonulást, egy fehér ló felvezetésével ugyanazon az útvonalon tartják, amelyet Horthy Miklós tett meg megválasztását követően, a Gellért szállótól a Szabadság hídon át a Parlamentbe.

Az Országgyűlés épületénél a többi között felszólal Csuka Tamás nyugalmazott református tábori püspök és Toroczkai László a Mi Hazánk elnöke – fűzte hozzá.

Ugyanakkor „Igazságot Magyarországnak” elnevezéssel országos kampányt indítanak a Trianoni békediktátum századik évfordulója alkalmából. Ennek keretében a történelmi Magyarország térképét ábrázoló teherautóval ellátogatnak az ország számos pontjára, hogy emlékeztessenek a Magyarországot ért igazságtalanságra – ismertette.

Drábik János, a Trianon Társaság elnöke a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, hogy Magyarországnak egyetlen szövetségese van Trianon tekintetében, az pedig az igazság.

Ezért ideje volna, hogy a nemzet legszörnyűbb tragédiájának centenáriumán erkölcsi elégtételt kapjon a magyarság, vagyis vessék a szemétkosárba a Benes-dekrétumokat, adják vissza az egyetemeinket és adjanak területi autonómiát a székelységnek – sorolta az elnök.