Trócsányi: Kifulladóban a 7-es cikk szerinti eljárás

 

Trócsányi László megítélése szerint kifulladóban van EU-ban a 7-es cikk szerinti jogállami eljárás Magyarország ellen. A Fidesz európai parlamenti (EP) képviselője a Hír TV Magyarország élőben című műsorában kedd este azt mondta, a magyar kormány már szeretne pontot tenni az ügy végére, az Európai Tanács azonban ellöki magától a témát.

Trócsányi László kijelentette: politikai bohózattá változott a 7. cikkely szerinti eljárás az Európai Parlamentben.

Az eljárás 2018-ban kezdődött, de még sehol se tart. A magyar kormány kifejtette érveit, szeretné lezárni az ügyet, de válaszra se méltatják, süketek párbeszéde folyik, ilyen helyzetben még az EU hitelessége is felvetődik” – mondta a volt igazságügy-miniszter.


A jogállami eljárásban az Európai Néppárton belül egyre több ország képviselője támogatja Magyarországot - folytatta, hozzátéve, az Európai Tanácsnak kellene döntést hoznia, de nem tud mit kezdeni az üggyel.

A viták természetesek, eldöntésükre megvannak a megfelelő fórumok – mondta.

Trócsányi László példaként említette, hogy folyamatban van még az Európai Unió Bírósága előtt az NGO-kal kapcsolatos eljárás, illetve a kvótaügy.

A jogállami kifogások miatti költségvetési szankciók azonban túlnyomórészt a közép-európai tagállamokat sújtanák, és még csak azt sem lehet tudni, pontosan, hogy mi a vád, amelyek a jogállam tartalmi elemei, ezért ezzel az egésszel szemben jogosak a fenntartások - hangsúlyozta a Fidesz EP-képviselője.

Azzal kapcsolatban, hogy az EU 27 tagországa kedden jóváhagyta a Nagy-Britanniával kialakítandó jövőbeni kapcsolatokra összpontosító tárgyalási álláspontját, és a jövő héten megkezdődnek a Brexit-tárgyalások Londonnal, Trócsányi László azt mondta: rossz egyezményt senki se szeretne, de kérdéses, hogy létrejöhet-e win–win szituáció.

Kevés az idő, nagyon nehéz tárgyalások várhatók – tette hozzá. Trócsányi László úgy látja, a Brexit rámutatott arra, hogy az EU válságban van.

Az európai polgárok egyre kritikusabbak az unióval, érezhető a bizonytalanság, az európaiak a politikai elit egyes döntéseivel nem tudnak azonosulni – mondta.

Arról is beszélt, hogy a Nézőpont Intézet pályázati felhívást tett közzé egyetemi hallgatóknak az európai életmód kutatásával kapcsolatban.