Leállította a parlament a börtönbizniszt

 

Megszavazta az Országgyűlés a raboknak, a szerintük rossz börtönviszonyok miatt megítélt kártérítések kifizetését. Május közepéig tart a felfüggesztés, addig új szabályozást kell kidolgoznia a kormánynak, amelyik figyelembe veszi majd a nemzeti konzultáció válaszait is. A felfüggesztést nem szavazták meg a DK-s és MSZP-s képviselők. A Fidesz szerint ez azt jelenti, hogy a baloldal ismét a bűnözők és a Soros-hálózat oldalára állt – hangzott el az M1 Híradójában.

Június 15-ig nem fizethető ki börtönzsúfoltság miatt megítélt kártalanítás, így döntött az Országgyűlés. A parlament 139 igen, két nem szavazattal és négy tartózkodás mellett fogadta el a Varga Judit igazságügyi miniszter által beterjesztett törvényt.


A Fidesz–KDNP, a Jobbik jelenlegi és korábbi képviselői igennel szavaztak, az LMP és két független képviselő tartózkodott,

a szocialisták és a DK-s képviselők nem szavaztak.

A jogszabály rögzíti azt is, hogy a kormánynak május 15-ig – a hamarosan induló nemzeti konzultáció eredménye alapján új jogszabályt kell kidogoznia.

Varga Judit igazságügyi miniszter hétfőn az InfoRádióban arról beszélt: olyan új szabályozást alkot majd a kormány, amely megszünteti az eddigi igazságtalan gyakorlatot, és az áldozatok, a sértettek, és hozzátartozóik érdekeit helyezi előtérbe.

A nagyobbik kormánypárt a közösségi oldalán reagált az Országgyűlés döntésére. Egy videót osztottak meg, melyben a nemzeti konzultáción való részvételre buzdítottak mindenkit. A Fidesz szerint ugyanis

az új jogszabály megalkotásához minél szélesebb társadalmi támogatásra van szükség.

Az a kérdés is szerepel majd az újabb nemzeti konzultációban, hogy a kártérítési pénzeket az elítéltek kapják-e meg, vagy biztosítani kell, hogy az áldozatokhoz jusson el – erről beszélt Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára a kormány közösségi korábban feltöltött videóban.

Az emberek véleménye magabiztos hivatkozási pontot jelenthet a kormány számára a közbeszédet meghatározó olyan ügyekben, mint például a börtönviszonyok miatti kártalanítások – fejtette ki Farkas Örs, a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője.

Európában elindult egy tendencia, amely adott esetben a bűnözők érdekeit előtérbe helyezi az áldozatoknak az érdekvédelmével szemben. Mi pedig úgy látjuk, hogy ez nem egy jó irány, ráadásul Magyarországra is kezd ez a folyamat begyűrűzni, s kormány pedig szeretne egyetértési pontokat találni az emberekkel, hogy ezeket a vitákat magabiztosan és az emberek véleményére alapozva tudja megvívni” – mondta Farkas Örs az M1-en.

Hozzátette :

számítanak nemzetközi támadásokra,

mert a kormányzat által felvetett problémákat éppen külföldről finanszírozott szervezetek generálják, és visszaélnek a jogi lehetőségekkel.

A címlapfotó illusztráció.