LMP: Új egyensúlyra van szükség a magyar gazdaságban

 

Új egyensúlyra van szükség a magyar gazdaságban az LMP szerint. Demeter Márta, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese hétfői sajtótájékoztatóján kijelentette: a kormánynak fel kell hagynia a multikat és néhány kiválasztott nagyvállalkozót helyzetbe hozó politikájával, és a hazai kisvállalkozásokat kell a magyar gazdaságpolitika középpontjába állítani.

A politikus széleskörű és célzott intézkedéseket szorgalmazott – a foglalkoztatottak mintegy 70 százalékának munkát adó – kis hazai cégek számára, amelyek – mint mondta – a nagyvállalatoknál lényegesen válságállóbbak.

A frakcióvezető-helyettes „a kormányzati zöldre festés” csimborasszójának tartja, hogy míg szerinte semmilyen érdemi gazdasági szerkezetátalakítást nem tervez a kormány, máris „az emberek pénzére utazik” a zöld államkötvény ötletével.


Kijelentette: a klímavédelmi intézkedésekhez szükséges pénzt a szennyezőktől kellene beszedni.

Jelenleg hatalmas támogatást kapnak a multinacionális nagyvállalatok és pár kormány közeli nagyvállalkozó, miközben a kisvállalkozások a multik beszállítóiként kiszolgáltatott helyzetben vannak – sérelmezte Demeter Márta, aki szerint ez egy közelgő válság esetén óriási gazdasági gondokat okozhat.

Közölte, az LMP csökkentené a kisvállalkozások adó- és adminisztrációs terheit, míg a multik adóelkerülési gyakorlatát felszámolná. A nagyvállalatoknak Demeter Márta szerint a szakképzésben, valamint a kutatás-fejlesztésben is nagyobb szerepet kellene vállalniuk.

A címlapfotó illusztráció.