Tóth Bertalan: Senki ne tekintse az MSZP-t a lábtörlőjének

 

Senki sem tekintheti lábtörlőjének az MSZP-t. Ezt mondta a párt elnöke azután, hogy tegnap váratlanul két fővárosi polgármester is bejelentette: kilépnek az MSZP-ből és csatlakoznak a DK-hoz. Tóth Bertalan most Gyurcsány Ferencre utalva azt mondta: a közös ellenzéki politikát nem segíti az, ha valaki az MSZP kifosztására építi személyzeti politikáját. A kilépőkkel kapcsolatban pedig úgy fogalmazott: néhány ember örömlányos mentalitása nem zavarja. Reagált az ügyre Gyurcsány Ferenc is. Közösségi oldalán azt írta: ezek valószínűleg nem könnyű napok az MSZP számára – hangzott el az M1 Híradójában.

Közösségi oldalán magyarázkodott a szocialista Szaniszló Sándor egy nappal azután, hogy kiderült: kilép az MSZP-ből, és átül a DK-ba. A XVIII. kerületi polgármester úgy fogalmazott: mindkét párt baloldali, de ő személy szerint nagyobb garanciát lát a Gyurcsány-pártban arra, hogy betartsák az önkormányzati választásokon tett ígéreteket.

Kiss László, Óbuda polgármestere, aki Szaniszló Sándorral egy időben jelentette be kiugrását a szocialista pártból, azóta hallgat távozásának okairól. Csak annyit tudni róla, hogy közelebb áll hozzá az a Dobrev Klára által képviselt politika, amely az európai minimálbérről, minimálnyugdíjról és a családi pótlékról szól.


Látszatérvnek nevezte Szaniszlóék hivatalos magyarázkodását csütörtök este az ATV-ben Harangozó Tamás. Az MSZP frakcióvezető-helyettese szerint hibás az a stratégia, amely azt hiszi, hogy a baloldalon pingpongozni lehet politikusokkal, vagy akár a szavazókkal.

2022-ig, ha az ellenzéki pártok új szavazókat nem tudnak megszólítani, akkor Orbán Viktor marad Magyarország miniszterelnöke, és a választóink éktelen haragra fognak gyúlni a jelenlegi ellenzéki pártokkal szemben is” – mondta Harangozó Tamás, a szocialista párt frakcióvezető-helyettese.

Péntek reggelre sem lett tisztább a kép az MSZP-n belül. Bangóné Borbély Ildikó hárította a témában nekiszegezett kérdéseket. Varga László, a párt miskolci országgyűlési képviselője pedig azt mondta: attól, hogy Szaniszlóék egyik pártból a másikba lépnek át, semmivel nem lesz több baloldali szavazójuk.

„A két polgármester hátba szúrta az MSZP közösségét” – így reagált Szaniszló Sándor és Kiss László kilépésére Tóth Bertalan. Támogatásuk nélkül ugyanis ma senkik nem lennének, és nem nyertek volna az október 13-i választásokon sem - közölte a szocialisták elnöke, aki arra is utalt, hogy a két távozó képviselő eladta magát.

Rengeteg áldozatot hoztunk az ellenzéki együttműködés érdekében. Föladtunk pozíciókat, föladtunk képviselői helyeket. Föladtunk polgármesteri helyeket. A 2018-as választáson is rengeteg áldozatot hoztunk. De ennek most vége van. Senki ne tekintse az MSZP-t lábtörlőjének, mi egyenrangú félként kívánunk az ellenzéki együttműködésben tovább részt venni, és szeretném, ha mindenki ehhez tartaná magát” – mondta Tóth Bertalan, az MSZP elnöke.

Gyurcsány Ferenc is megszólalt az ügyben. Azt írta ki közösségi oldalára, hogy „a két volt MSZP-s kerületi polgármester átlépése után ezek valószínűleg nem könnyű napok az MSZP számára”.

A címlapfotó illusztráció.