Németh: Megdöbbentő és sajnálatos a Kaleta-ügy

 

Megdöbbentőnek és sajnálatosnak nevezte a sajtóinformációk szerint gyermekpornográfiával vádolt volt perui nagykövet, Kaleta Gábor ügyét az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke hétfőn, miután a testület zárt ülésen tárgyalta az esetet. Németh Zsolt felvetette a nemzetbiztonsági átvilágítás korszerűsítésének szükségességét.

Kaleta Gábor, volt perui nagykövet (Fotó: MTI/ Koszticsák Szilárd)

„Megdöbbentő és sajnálatos az egész ügy, hiszen a magyar diplomáciára is komoly árnyékot vet egy ilyen botrány” – fogalmazott Németh Zsolt újságíróknak, hozzátéve, hogy a folyamatban lévő büntetőügyben a jogi és az erkölcsi felelősség egyértelmű megítélése a márciusban kezdődő bírósági tárgyalás eredményeképpen születhet meg.


A külügyi bizottság elnöke előremutatónak nevezte az ügy nemzetközi és hazai kezelését, felidézve, hogy a szakminisztérium és a magyar hatóságok azonnal léptek, amikor jelzés érkezett hozzájuk, és már tavaly márciusban hazarendelték a nagykövetet, illetőleg megfosztották rangjától.

Hozzátette: ezt követően folyt le a nyomozás – márciustól novemberig –, amely vádemeléssel zárult, most márciusban pedig már bírósági szakba kerülhet az ügy.

A nagykövet hazahozatalával kapcsolatban Németh Zsolt rámutatott: ez mind a gyanúsított vonatkozásában, mind a kétoldalú kapcsolatok, illetve Magyarország megítélése szempontjából is indokolt volt.

Németh Zsolt örvendetesnek nevezte, hogy az ügyben sikerült a „pártpolitikai elemet” minimálisra csökkenteni, hiszen egy többszörös nemzetbiztonsági átvilágításon átesett nagykövetről van szó, akinek kinevezését mindenki támogatta.

Az ügy konklúziójaként felvetette: a jövőben a nemzetbiztonsági átvilágítások rendszerével kapcsolatban folyamatos modernizációra, a kor követelményeinek való megfelelésre van szükség. Jelezte: a bizottsági ülésen az Információs Hivatal felajánlotta, hogy az ezzel kapcsolatos javaslatok a bizottság napirendjére fognak kerülni.

Vadai Ágnes, a DK frakcióvezető-helyettese szintén reményét fejezte ki, hogy az Információs Hivatal és az Alkotmányvédelmi Hivatal felülvizsgálja és modernizálja a nemzetbiztonsági ellenőrzéseket.

Elmondta: a külügyi tárca kérésére – külügyi és nemzetbiztonsági érdekre hivatkozva – 10 évre titkosították a bizottsági ülés anyagát. Jelezte, írásbeli kérdéssel fordul az ügyészséghez, hogy kiderüljön például az, kinek a jelzése alapján történt meg a nagykövettel való kapcsolatfelvétel.
A bizottsági ülés összehívását Mesterházy Attila, a testület szocialista alelnöke kezdeményezte.