Szalay: A stabilitás és a fejlődés költségvetése lesz az idei

 

Erősen fejlesztésközpontúnak és racionálisan megtervezettnek nevezte Szalay Ferenc (Fidesz-KDNP) Szolnok polgármestere a megyeszékhely 2020-as költségvetési tervezetét, amelyet szerinte a stabilitás, a biztonság és a fejlődés jellemez.

A városvezető csütörtöki, szolnoki sajtótájékoztatóján közölte, a költségvetés főösszege 37,4 milliárd forint, ebből 23,3 milliárd forint fejlesztési, 14,1 milliárd forint működési feladatokra van.

Hozzátette, a város gazdasági ereje az elmúlt években sokat fejlődött: 2014-hez képest 2019-ben 42 százalékkal volt nagyobb Szolnok iparűzésiadó-bevétele, a teljes helyiadó-bevétel pedig 1,7 milliárd forinttal nőtt ugyanezen időszakban. Elmondta, 2020-ban összesen 7,4 milliárd forintra számítanak a helyi adókból.


A polgármester szólt arról is, idén az elmúlt évek gazdálkodásának eredményeként csaknem 1,8 milliárd forint szabad forrás van. Míg 2014-ben 50-50 százalék volt a működésre és fejlesztése fordított összegek aránya, 2020-ban ez az arány 38, illetve 62 százalék lesz a fejlesztés javára – számolt be.

Hozzátette: a 2020-as költségvetés készítésénél cél volt a lakosság elvárásainak megfelelő, kiegyensúlyozott és jó színvonalú városműködés biztosítása. Továbbá a tervezett fejlesztések megvalósítása, a megteremtett költségvetési stabilitás fenntartása és megőrzése az elmúlt évek eredményeire támaszkodva – közölte.

Ismertetése szerint folytatódnak a beruházások, többek között a fürdőfejlesztések, a színház korszerűsítése, a Véső úton sportkomplexumot létesítenek, jelentős fejlesztési forrásokból újulnak meg a közintézmények, az óvodák, bölcsődék, orvosi rendelők. A büdzséről február 27-én szavaz a város közgyűlése – jelezte a polgármester.