Magyar Nemzet: Két kézzel szórja a pénzt az MSZP

 

Két kézzel szórja a pénzt az MSZP – írta a Magyar Nemzet. A lap úgy tudja: januárban 50 millió forintot fizetett ki a pártelnök különböző megbízási szerződésekre, például tanácsadásra, tanulmányok készítésére. A szerződésekből kiderül az is, hogy a szocialisták kénytelenek visszabérelni saját Villányi úti központjuk egy részét, mert mint kiderült: egy részétől meg kellett válniuk anyagi gondok miatt – hangzott el az M1 Híradójában.

Pénzszórásról és több tízmillió forint értékű tanácsadói szerződésekről ír a Magyar Nemzet. A portál szerint miközben az MSZP-nek anyagi gondok miatt saját Villányi út székházának egy részétől is meg kellett válnia, a pártelnök csak januárban összesen 50 millió forint értékben rendelt meg különböző szolgáltatásokat. Például tanácsadást, ami az MSZP frakciójának munkáját segíti, valamint különböző tanulmányokat és elemzéseket  összesen 33 millió forintért.

A portál szerint további 10 millió forintért bérlik vissza az egykor még az MSZP tulajdonát képező Villányi úti ingatlan egy részét is. A Magyar Nemzet szerint ez azért is érdekes, mert

a szocialisták korábban tagadták, hogy megválnának a párt székhelyétől.

A portál értesülései szerint a pénzt a Sapienza Plus Kft.-nek fizetik, amelynek anyavállalata tavaly januárig az MSZP korábbi pártpénztárnoka, Puch László, majd a második Gyurcsány-kormány sport szakállamtitkárának tulajdonába került.

Szakács László, az MSZP országgyűlési képviselője cáfolta, hogy visszabérelnék a Villányi úti székházuk egy részét. Arra viszont már nem tudott választ adni, hogy mire vonatkozik a bérleti szerződés és a benne feltüntetett 10 millió forint.

Az említett kft.-vel több mint 400 millió forint értékben kötöttek szerződést a szocialisták az elmúlt években. Tóth Bertalan frakcióvezetőként például 209 millió forintért rendelt tanácsadást 2017-ben.

A portál megjegyzi: miközben az MSZP százmilliókat költött tanácsadásra,

a párt 2010 óta nem tudja megállítani saját lejtmenetét.

Tóth Bertalan vezetése alatt a párt támogatottsága a legutóbbi felmérések szerint mindössze 4 százalék körül mozog.

Az MSZP gazdálkodásáról egyébként több kérdés is felmerült az utóbbi időszakban. Például azzal az úgynevezett szolidaritási alappal kapcsolatban, amit saját bevallásuk szerint azért hoztak létre, hogy az általuk is megszavazott képviselői béremelésből származó plusz pénzt jótékonysági célokra fordítsák. Az alapba 86 millió forintnak kellett volna összegyűjtenie, az MSZP azonban csak ennek töredékével számolt el. Hogy mi történt a fennmaradó 53 millió forinttal, az továbbra is rejtély, az erre vonatkozó kérdéseket a szocialisták rendre kikerülik.