Ellenzéki összefogás: a felszín alatt a víz nagyon zavaros

 

A DK elnöke az egész baloldal vezetőjének tekinti magát, ám beszéde és tervei nem váltottak ki a többi pártban osztatlan lelkesedést.

(Fotó: MTI/Kovács Tamás)

Vagy együtt győzünk, vagy sehogy! – ezt mondta Gyurcsány Ferenc a hétvégén tartott évértékelő beszédében a baloldali pártokra utalva. A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke feltette azt a kérdést is, hogy akik nem bírják egymás szagát a kampányban, hogyan fogják majd kormányon.


Ez egy fontos felvetés, mivel legutóbb Jakab Péter, a Jobbik újdonsült elnöke beszélt arról egy kiszivárgott hangfelvételen, hogy nehéz volt leülni egy asztalhoz azokkal, akik ellen létrejöttek, mert – ahogy fogalmazott – a Jobbik a tolvajok ellen jött létre.

A DK új lendülettel próbál megjelenni

Palóc André, a Századvég elemzője a Kossuth Rádió Ütköző című műsorában elmondta: a DK a legutóbbi megmérettetéseken sokkal jobban szerepelt, mint korábban, érezhetően megerősödtek. Azonban felvetődik a kérdés, mennyire számítanak új erőnek, hiszen korábbi szocialista politikusokat is látunk a soraikban, vagy például maga a pártelnök korábban szocialista színekben vezette az országot. Gyurcsány Ferenc a többi ellenzéki pártelnöktől vagy vezetőtől eltérően felvállalta, hogy az ellenzék atyjaként kíván fellépni, és így a saját szárnyai alá venni mindenkit – fogalmazott a szakértő.

A volt miniszterelnök azt is mondta, hogy nem szeretne a következő kormánynak sem a kormányfője, sem a tagja lenni. Palóc André szerint, bár a DK-elnök nem szeretne kormánytag lenni, de a feleségét, Dobrev Klárát tudatosan építik fel, hogy ő vezesse a következő kormányt. Jelenleg ennek lehet létjogosultsága, mivel a DK valóban a legjelentősebb ellenzéki erő. Gyurcsány Ferenc a legkarizmatikusabb, legkarakteresebb arc az ellenzéki oldalon – fejtette ki az elemző.

Vita a listáról 

Az ellenzéki összefogást több helyről szorgalmazzák. Van egy MSZP-s álláspont, amely szerint kell egy közös lista, ezzel szemben például

a Jobbik két listában gondolkodik.

Az MSZP-nek az álláspontja érthető, mert egy olyan párt, amely folyamatosan gyengül és küszködik, hogy még  fenn tudjon maradni. Nyilvánvalóan nem érdekelt abban, hogy bármilyen külön listán legyenek, hiszen akkor veszélybe kerülne az ő listás pozíciójuk” – hangsúlyozta Kovács István, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója.

Szerinte a Jobbiknak el kellene már döntenie, hogy közös értéket vagy értékközösséget tud-e vállalni és alkotni Gyurcsány Ferenccel és a szocialistákkal.

A nyilvánosság előtt mindannyian az összefogást pártolják, nem azért, mert egyébként ők egy ideológiai közösségben lennének, hanem mert annyi ideig mondták már a választóknak, hogy ez az egyetlen módja annak, hogy legyőzzék a Fidesz–KDNP szövetségét, hogy most már nem is tudnak ebből kihátrálni” – tette hozzá.

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke 16. évértékelő beszédét tartja Budapesten (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

Gyurcsány Ferenc hosszú idők óta a legelutasítottabb politikus 

Megjegyezte, „a felszín alatt a víz nagyon is zavaros”. Nem csak a technikai kérdésekben, hogy hány lista legyen, hiszen ezeket a pillanatnyi erőviszonyok és érdekek befolyásolják. Például, ha az LMP elérné az öt százalékos támogatottságot, akkor egyből önálló listára szeretnének kerülni. Ellenben ha ebben a függő státuszban maradnának, bizonytalanná válna, hogy bejutnak-e a parlamentbe, így a közös listát szorgalmaznák.

Hangsúlyozta, a felszínen mindenki az összefogás híve. „Mindegyik politikai erő a saját pecsenyéjét is sütögeti, ennek példája Gyurcsány Ferenc, aki az összefogásnak egyfajta katalizátoraként kíván fellépni. Számára a legfontosabb a saját hatalmi ambícióinak a kielégítése” – fogalmazott.

Az ellenzéki vezetők egy jelentős részét a Fidesz–KDNP iránti gyűlölet tartja össze,

és sokkal inkább gyűlölik együtt a Fidesz–KDNP-t, mint amennyire a saját politikai irányukat szeretnék a választók elé tárni, vagy a saját elképzelésüket az ország jövőjéről – vélte Palócz André.

 

Jakab Péter frakcióvezető, a Jobbik újonnan megválasztott elnöke és Gyöngyösi Márton elnökhelyettes (Fotó: MTI/Soós Lajos)

Gyurcsány Ferenc, aki hosszú idők óta a legelutasítottabb politikus a palettán, ő az ellenzék vezetője. Miközben a Jobbik, amely antiszemitizmussal és rasszizmussal mászott fel a politikai létrán, most ő kéri számon a gyűlöletkeltést Magyarország kormányán. Ez is azt mutatja, hogy milyen meghasonlott állapotban van a Jobbik. A politikához sok minden kell, erőforrások, karakteres arcok, de hogyha egy párt mögött nincs egyenes és tömören megfogalmazható gondolatiság, ideológia, az középtávon sem lehet életképes ”– fejtette ki Kovács István.


A beszélgetés itt hallgatható meg.