Origo.hu: Még mindig nem stimmelnek a számok Gyurcsány Ferenc vagyonnyilatkozatában

 

Gyurcsány Ferenc magyarázkodása ellenére még mindig nem stimmelnek a számok a DK elnökének vagyonnyilatkozatával kapcsolatban – erről írt az Origo. A portál szerint a DK által közölt számokat összeadva az derül ki, hogy 180 millió forinttal továbbra sem számolt el Gyurcsány Ferenc. A kormánypártok ezért vagyonnyilatkozat-tételi eljárást kezdeményeznek ellene. A DK szerint Gyurcsány Ferenc minden törvényi kötelességének eleget tett – közölte az M1 Híradója.

Gyurcsány Ferenc magyarázkodása ellenére több százmillióval még mindig nem tud elszámolni – erről írt az Origo. A portál szerint a DK elnökének vagyonnyilatkozatában nem stimmelnek a számok, és egy tetemes összegnek lába kelt.


Több mint egymilliárd forintról nem tudni, mire fordította

Ezt vette észre néhány napja a Világgazdaság is. A portál arról írt, hogy a korábbi miniszterelnök az elmúlt négy évben összesen kétmilliárd forint osztalékot vett fel a cégérdekeltségeiből. Ám ehhez képest, vagyonnyilatkozata alapján, alig több mint 800 millió forintja van. Vagyis több mint egymilliárd forintról nem tudni, mire fordította.

Az ügyre Gyurcsány Ferenc pártja sajtóosztályán keresztül reagált. A hiányzó összegről tételesen azt írták, hogy adóbefizetésre 300 milliót, a szemlőhegyi és a kötcsei házra 200 milliót, a gyerekek taníttatására és lakásvásárlására 150 milliót, valamint a DK és más civil szervezetek támogatására 70 millió forintot költött. Gyurcsány Ferenc tájékoztatása szerint emellett a hiányzó pénzből 200 millió forint nem a saját, hanem felesége, Dobrev Klára vagyonnyilatkozatában szerepel.

Csakhogy az Origo kedden arra hívta fel a figyelmet, hogy ha a DK által válaszként közölt számokat összeadjuk, akkor 1,1 milliárd forint helyett 920 millió forint jön ki. Vagyis 180 millió forinttal továbbra sem számolt el Gyurcsány Ferenc.

A portál szerint ráadásul az osztalékfizetéshez kötődő 300 millió forint adót sem lehet ezekhez az összegekhez adni, mert azt az Altus fizette ki. Így ezzel együtt majdnem félmilliárd forintról nem tudni, mi történt vele.

Vagyonnyilatkozat-tételi eljárást kezdeményez Gyurcsány ellen a Fidesz-KDNP

A DK szerint Gyurcsány Ferenc minden törvényi kötelességének eleget tett. Barkóczi Balázs, a párt szóvivője arról beszélt: a hiányzó összeggel nem is kell elszámolnia.

A kormánypártok szerint viszont Gyurcsány Ferencnek tisztáznia kell zavaros vagyonnyilatkozatát. A Fidesz-KDNP ezért vagyonnyilatkozat-tételi eljárást indít.

Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója elmondta: Gyurcsány Ferencnek azért is kell tisztáznia pénzügyeit, mert a baloldal vezetőjeként a rablóprivatizációnak köszönhetően és régi pártállami kapcsolatait kihasználva jutott hozzá milliárdokhoz.