Március 14-én kongresszust tart az MSZP

 

Az MSZP március 14-én kongresszust tart, ahol döntenek arról is, hogy bevezetik-e a társelnöki rendszert a szocialista pártban – közölte az ellenzéki párt elnöke szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón. Tóth Bertalan elmondta, a kétévente esedékes tisztújítás május közepén lehet az MSZP-ben.

Tóth Bertalan, a Magyar Szocialista Párt elnöke (Fotó: MTI/Kovács Attila)

A pártelnök azt mondta, az MSZP az esélyegyenlőség, a női egyenjogúság területén be akarja mutatni hitvallását, ezért egy férfi és egy női társelnöki posztra tesznek javaslatot. Hozzátette: a társelnöki rendszer bevezetéséről párton belülről eddig pozitív visszajelzések érkeztek hozzájuk.


Tóth Bertalan közölte, azt is el kell dönteni, hogy a tisztújításon társelnökpárok induljanak-e, ahogy a Német Szociáldemokrata Pártban. Ő ezt a megoldást támogatja - jegyezte meg.

Kérdésre válaszolva a politikus elmondta, eddig rajta kívül Kunhalmi Ágnes választmányi elnök nyilatkozott arról, hogy indulna az elnöki posztért. „Ágnessel nagyon komolyan készülünk erre a kihívásra” – fogalmazott, jelezve: szeretnék, ha a tisztújítás május közepén megtörténne.

Szervezeti átalakításokat terveznek

Tóth Bertalan elmondta azt is, hogy márciusban az alapszabályba emelik a választáson induló jelöltekre vonatkozóan az előválasztás intézményét, valamint bemutatják javaslataikat a közös ellenzéki programhoz.

Közölte, olyan szervezeti átalakításokat terveznek, amelyek segítik, hogy a 2022-ben ellenzéki együttműködéssel kormányváltás legyen Magyarországon.

Szerinte az októberi önkormányzati választáson az MSZP szervezetével segítette az ellenzéki együttműködés választási sikerét. A hálózat működik, de azt akarják, hogy ez tovább erősödjön – hangoztatta.

Tóth Bertalan ismertette, a márciusi kongresszuson megteremtik azokat a szervezeti kereteket, amelyek révén az ellenzéki együttműködésben az MSZP teljes mértékben részt vehet, ezért szükséges, hogy a pártelnökség operatív ügyekben felhatalmazást kapjon.

Az ellenzéki politikus hangsúlyozta, fontos, hogy 2022-re az ellenzéknek legyen közös programja, közös víziója. Ne csak a jelöltek kiválasztásáról legyen egyeztetés, hanem erről a közös vízióról is – mondta.

Szerinte az Orbán-rendszer egy konzervatív, múltba forduló, urambátyám alapon működő társadalmat képzel el, formális köztársaságot és „Fidesz-protekciós rendszert” működtet, mert protekció kell ahhoz, hogy a gyermek bekerüljön a jobb iskolába, hogy jobb egészségügyi ellátást kapjon valaki, vagy hogy uniós forrásokhoz lehessen jutni.

Béremelésekre van szükség

Az MSZP modern, tudásalapú társadalmat szeretne, egy esélyteremtő államot, ahol a köztársaság valóban működik – jelentette ki.

Kifejtette: azt akarják, hogy mindenkinek legyen esélye a tudás megszerzésére. Hiszünk a tanult társadalomban, abban, hogy jelentős pedagógus-béremelésre van szükség, a terhek csökkentésére, illetve olyan Nemzeti alaptantervre, amely széleskörű szakmai egyeztetésen alapul – közölte.

Tóth Bertalan az egészségügy területén is jelentős béremelést és a hozzáférés bővítését szorgalmazta. Ugyancsak „drasztikus emelést” javasolt a minimálbérnél, illetve a szakszervezetek megerősítését kezdeményezte, például úgy, hogy a személyi jövedelemadó egy százalékát ezek a szervezetek is megkaphassák.

A munkabéreket is figyelembe vevő svájci indexálás alapján kiszámolt nyugdíjemelést – átmeneti ideig, öt évig – egyenlő arányban osszák el a nyugdíjasok között – mondta. Hozzátette, a tavalyi adatokat figyelembe véve idén 6,5 százalékkal kellett volna emelni a nyugdíjakat, ez pedig azt jelenti, hogy minden nyugdíjas 10 ezer forintot kapna az MSZP módszere alapján. Szerinte ezzel 300 ezer forintos havi nyugdíjig mindenki jobban jár.

Az MSZP elnöke esélyteremtésről beszélt a lakáspolitika területén, a brutálisan elszabadult ingatlanárak és albérleti díjak miatt lakbér- és lakásárplafon bevezetését javasolta. Szociális bérlakásépítésre legalább annyit fordítson a kormány, mint most a családi otthonteremtési kedvezményre (csok)! – szorgalmazta.

Kiemelt a zöldpolitika is

A zöldpolitikai céljaik közül kiemelte az otthonok felújítását, a szigetelésüket, illetve a fűtés korszerűsítését, valamint a legrászorultabbaknak egy minimális szolgáltatási csomag megalkotását javasolta az energiahordozók esetén.

Kérdésekre válaszolva Tóth Bertalan korainak minősítette a miniszterelnök-jelölt személyét firtató kérdéseket, de azt elmondta, mindenképpen lesz jelöltje az MSZP-nek, az MSZP-Párbeszéd-szövetségnek.

A Párbeszéd egy nem nyilvános stratégiai vitairatára vonatkozó kérdésre a szocialista politikus közölte, ő arra a mondatra figyelt fel a dokumentumból, miszerint a Párbeszédnek tovább kell építenie a szövetséget, a baloldali és a zöldpolitikát ötvözve olyan baloldali közösséget kell kialakítani, amely alkalmas arra, hogy elősegítse a 2022-es kormányváltást.

Kérdezték arról, hogy párttársa, Korózs Lajos kedden éles szavakkal bírálta a fideszes Horváth László gyöngyöspatai miniszterelnöki megbízottat. Tóth Bertalan azt mondta, a politikus is ember, de ő nem ért egyet azzal, hogy valaki emberi minőségét kritizálják, az azonban, ami most „Gyöngyöspatán zajlik, nettó rasszizmus”. Korózs Lajos majd eldönti, bocsánatot kér-e – tette hozzá.

A címlapfotó illusztráció.