Orbán: Határozottan fel kell lépni a börtönbiznisz ellen

 

Határozott fellépést ígért a miniszterelnök a börtönbiznisszel kapcsolatban. Orbán Viktor azt mondta: ügyvédek felépítettek egy üzletet, és eddig tizenkétezer pert indítottak a börtönviszonyokra hivatkozva a hazájuk ellen. Ítéleteket csikarnak ki az európai bíróságon, a magyar államnak pedig oda kellene adni a pénzt, amelynek 60 százaléka az ügyvédek számlájára kerül – hangzott el az M1 Híradójában.

Komló mellett egy több mint ötven hektárnyi területen fognak egy új ötszáz férőhelyes börtönt építeni. „Jelenleg a kiviteli tervek készítésének fázisában vagyunk. Azt tudni kell, hogy nem önkormányzati, hanem egy állami beruházásról beszélünk,  amelynek előkészítési szakaszában a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága járt el” – mondta Polics József, Komló polgármestere.

Hevesen, a város határában is egy szintén

félezer férőhelyes büntetésvégrehajtási intézetet épít a kormány.

Az önkormányzat két évvel ezelőtt adta át az államnak a területet, azóta a Közművek kiépítette az áram és vízhálózatot, a tervek szerint pedig jövőre a teljes létesítmény állni fog.

Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádióban arról beszélt: a kormány folytatja a börtönök fejlesztését, az elmúlt években ugyanis bizonyos ügyvédi irodák bizniszt építettek arra, hogy a rossz körülményekre hivatkozva bűnözőknek segítsenek pénzt szerezni.

A kormányfő kiemelte: eddig több mint tizenkétezer pert indítottak a Magyarország ellen. Az európai bíróságon kicsalt ítéletek miatt pedig a magyar állam által kifizetett pénz nagy része végül az ügyvédek számlájára kerül.

Az Origo csütörtökön egy olyan listát is bemutatott, amely a cikk szerint tartalmazza, hogy a börtönbizniszben érintett ügyvédi irodák mennyi pénzt pereltek ki a magyar államtól. A listán egy

több mint félmilliárd forintos összeg

szerepel például az ellenzéki pártokat is rendszeresen támogató Magyar György ügyvédi irodájánál. Magyar György az M1 megkeresésére azt mondta: ezek a számok félrevezetőek.

A börtönbiznisz miatt a kormány nemrég úgy döntött: felfüggeszti a már megítélt kártérítések kifizetését, a kártérítési jogszabály módosítását pedig az Igazságügyi Minisztérium vizsgálja, így az már februárban az Országgyűlés elé kerülhet.

Megkérdeztem a kormányülésen az igazságügyi miniszter asszonyt, igaz-e az az állítás, hogy a pénznek mintegy hatvan százaléka ügyvédi letétbe került, akkor azt válaszolta, hogy igen, ez igaz, akkor teljesen nyilvánvaló, hogy börtönbizniszről van szó. Én nem tudom, ezek az emberek mire kapták a diplomájukat, vagy azon kívül, hogy jogtudással rendelkeznek, a jog mögötti erkölcsi, etikai megfontolások hol maradtak el a tanulmányaikban. Ez egy lehetetlen dolog. Ez képtelenség”–mondta Orbán Viktor.

A kormányfő hozzátette: a joggal való visszaéléssel szemben a lehető leghatározottabban kell lépni. Az állam ugyanis nem szívesen fizet egyetlen fillért sem, amelyen végül az ügyvédek bűnözőkkel osztoznak az adófizetők pénzén.

A címlapfotó illusztráció.