DK: Kásler tájékoztassa a népjóléti bizottságot a koronavírus-járvány elleni hazai felkészülésről

 

A Demokratikus Koalíció arra szólította fel Kásler Miklóst, az emberi erőforrások miniszterét és Müller Cecília országos tisztifőorvost, hogy tájékoztassák az Országgyűlés népjóléti bizottságát a koronavírus-járvány elleni hazai felkészülésről.

A DK frakcióvezető-helyettese szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a járvány már bizonyítottan megjelent Európában, de a magyar kormány nem siette el az intézkedéseket és arról sem adott megfelelő tájékoztatást, hogy hogyan akarja felkészíteni az országot és az embereket a védekezésre.

Arató Gergely úgy fogalmazott: egy ilyen súlyos vírus esetében nem elég a tízparancsolat, hanem megfelelő megelőző intézkedésekre és kimerítő tájékoztatásra van szükség.

A DK választ vár arra, hogy a kormány milyen intézkedéseket tervez bevezetni a Budapest Liszt Ferenc repülőtéren – említett egy példát a kérdéseik közül. A párt arra is kíváncsi, hogy vannak-e gyorstesztek, megfelelően informálták-e a háziorvosokat, illetve, hogy üzemképes-e a madárinfluenza idején kiépített virológiai labor – közölte a frakcióvezető-helyettes.

Kérdésre felelve azt mondta, hogy a kormány korábbi, meglehetősen általános tájékoztatása jól láthatóan nem nyugtatta meg a közvélemény nagy részét.

Más témában kérdezték arról, hogy olyan gyöngyöspatai diáknak is jár-e az iskolai szegregáció miatt pénzbeli kártérítés, aki több száz órát hiányzott igazolatlanul. Arató Gergely azt felelte, ebben a kérdésben nem neki kell döntenie, mert a bíróság megítélte a kártérítést és az ítéletet mindenkinek végre kell hajtania.

Barkóczi Balázs, a DK szóvivője válaszolt arra a kérdésre, hogy bocsánatot kér-e korábbi szavaiért Niedermüller Péter. A DK alelnöke az ATV egyik csütörtöki műsorában úgy fogalmazott: „Hogyha megnézzük azt, hogy mi marad, ha lehántod ezeket a gyűlöletvalamiket, ugye fölsoroltuk: a nem magyarok, a mások, a migránsok, a romák, a nem tudom én, mik; akkor ott marad egy rémisztő képződmény középen: ezek a fehér, keresztény, heteroszexuális férfiak – meg azért nők is vannak közöttük. Ez a családelképzelés. Ez azért borzalmas, mert ha megnézzük, hogy a világon mindenütt az úgynevezett fehér nacionalisták miből állnak össze: ebből – mondom csöndesen nektek”.

Barkóczi Balázs azt felelte, hogy aki ismeri Niedermüller Pétert, az tudja, hogy a VII. kerületi polgármester mindig is kiállt a kirekesztés ellen és az alapvető emberi értékek mellett. Az, hogy politikai szándékból bizonyos szavait félremagyarázzák, csak annyit jelent, hogy a Fidesz kétségbeesetten próbál fogást találni Niedermüller Péteren – közölte.