Bakondi: Szervezett, erőszakos akció történt Röszkén

 

Fiatal férfiak szervezett és erőszakos módon próbáltak magyar területre jutni kedd hajnalban a röszkei közúti határátkelőhelynél, feltehetően helyismerettel rendelkező embercsempészek is segítették a nagy létszámú csoportot – jelentette ki a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.

Cikkünk frissült.


Bakondi György emlékeztetett arra, hogy az incidens ugyanott történt, ahol 2015 őszén migránsok még a kedd hajnalinál is nagyobb tömege próbált erőszakos módon Magyarországra áttörni.

Működött a határvédelem, a migránsok nem tudtak az ország belsejébe jutni, és találkozni az esetleg rájuk váró embercsempészekkel – közölte a főtanácsadó.

A mintegy hetvenfős csoport először közvetlenül a határátkelő szomszédságában próbált a drótakadállyal védett határon magyar területre jutni 5 óra 20 perc körül, majd néhány perccel később a gyalogos átkelő kerítését letaposva lépték át a határt. Az átkelőt felügyelő fegyveres biztonsági őrök felszólításának nem tettek eleget, de miután az őrök egyike figyelmeztető lövéseket adott le, a tömeg visszafordult. A rendőrség négy határsértőt elfogott – foglalta össze a történteket a főtanácsadó.

Közölte, az átkelő mellett megkezdték a határ védelmének megerősítését, a drótakadály helyett azon a szakaszon is kerítést építenek, ahol erre korábban egy távközlési kábel miatt nem volt lehetőség.

„A rendőrség többlépcsős ellenőrzést végez azokon a határszakaszokon, ahol jelentős a migrációs nyomás. A határt rendőrségi helikopter is ellenőrzi” – mondta Bakondi György.

A főtanácsadó kitért arra, hogy a migránsok fő irányként a korábbi Bosznia-Hercegovina–Horvátország–Szlovénia útvonal helyett ismét a szerb–magyar útvonalat választják. Ezért újabb intézkedéseket kellett bevezetni a határ biztonságának garantálására, ez a rendszer jól működött – tette hozzá.

A történtekről tájékoztatták a szerb hatóságokat, melyek ígéretet tettek arra, figyelni fogják a röszkei határszakaszt – tudatta Bakondi György.

Kérdésre válaszolva elmondta, a röszkei közúti átkelőt a tervek szerint szerdán reggel 7 órakor megnyitják.