MSZP: Ki kell egészítenie egymást a MÁV-nak és a Volánnak

 

Akkor van értelme a MÁV és a Volánbusz összevonásának, ha a két közlekedési társaság egymást kiegészítő szolgáltatásokat tud nyújtani és a dolgozók bérét is megemelik – közölte az MSZP elnökhelyettese szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Szakács László a Volánbusz Népligetnél lévő székhelye előtt azt mondta, most ötödik alkalommal esik neki az Orbán-kormány, hogy átalakítsa a MÁV-ot és a Volánt. Az eddigi próbálkozások eredménye az volt, hogy mindig rosszul jártak dolgozók és az utasok – fűzte hozzá.

Hozzátette, az összevonásnak lehetne értelme, ha azzal együtt meg tudnák oldani az évek óta húzódó problémákat, és a két tömegközlekedéssel foglalkozó állami cég többé nem lenne egymás versenytársa, hanem kiegészítenék egymást. Fejleszteni kell, át kell alakítani a cégeket és béreket kell emelni – összegezte javaslatait.


Komjáthi Imre MSZP-alelnök káoszbrigádnak nevezte a három nagy állami cég, a Magyar Posta, a MÁV és a Volánbusz vezetőit. Szerinte a vezetők kicsemegézik ezekből a cégekből azokat a területeket, zsíros falatokat, amelyeket át lehet játszani Mészáros Lőrincnek és haverjainak.

Az alelnök a Volán problémái között említette a régi buszokat és az alacsony béreket. Közölte, Dávid Ilona elnök-vezérigazgató, aki korábban a MÁV vezetője volt, azt a tevékenységet folytatja, amit a vasúttársaságnál: halmozza a hiányt és felveszi a zsíros fizetést.

Szólt arról is, hogy teljesen jogosnak tartják a Volán-szakszervezetek 15 százalékos béremelésre vonatkozó követelését.

Volt kérdés arról, hogy meg tudják-e mondani, 2002 és 2010 között mekkora a béremelés volt a két társaságnál. Erre a két politikus konkrét választ nem tudott adni. Komjáthi Imre szerint tíz év kormányzás után minden eszköze megvan a kabinetnek a béremeléshez.

A sajtóban decemberben jelentek meg arról hírek, hogy a kormány hatékonysági okokból egy holdingba – az innovációs tárca felügyelete alá – vonná össze a MÁV-ot és a Volánbuszt.A politikusokat kérdezték az LMP és a Párbeszéd esetleges egyesüléséről. Szakács László közölte, az MSZP álláspontja régóta az, hogy a lehető legszélesebb ellenzéki összefogás kell Orbán Viktor rendszerének lebontásához. Több párt csatlakozásával erősödik ez a stratégia – tette hozzá.

Komjáthi Imrét kérdezték arról, hogy az MSZP-n belül hány helyről kap fizetést. Az alelnök azt mondta, egyetlen helyről kap, ő az MSZP alkalmazottja, nincs tanácsadói szerződése a frakcióval. Ha az MSZP dolgozói szakszervezetet akarnának alapítani, akkor támogatná azt – közölte az alelnöke.