Több párt is követheti a Fideszt, ha távozik az Európai Néppártból

 

Egy centiméterre volt a Fidesz attól, hogy kilépjen az Európai Néppártból – mondta Orbán Viktor. Tóth Norbert nemzetközi jogász szerint a Fidesz elnöke feltehetően kapott megkereséseket a testvérpártoktól, valamint befolyásos nyugati pártok vezetőitől is, hogy még ne döntsön a kilépésről.

Csoportkép az Európai Néppárt tatgjairól (Fotó: MTI/EPA/Antonio Bat)

Egy centiméterre volt a Fidesz attól, hogy kilépjen az Európai Néppártból – mondta Orbán Viktor a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken, miután előző nap az Európai Parlament a néppárti képviselők szavazatainak segítségével a jogállamiság magyarországi és lengyelországi helyzetéről szóló határozatot fogadott el.


A Fidesz elnöke azt mondta, csak azért nem léptek ki, mert a franciák, a spanyolok és az olaszok egyértelműen velük voltak, és a néppárti vitában úgy foglaltak állást, hogy ki kell állni Magyarország mellett. A vita kapcsán a néppárti képviselők egy része – köztük német képviselők – is megszavazták a 7-es cikkely folytatását.

Befolyásos pártok kérték maradásra a Fidesz elnökét

Abban a pillanatban, amikor Orbán Viktor arról beszélt, hogy „egy centiméterre voltunk a kilépéstől” , az azt jelentette, perceken múlhatott, hogy a Fidesz-elnök bejelentse az Európai Néppártból való távozást. „Feltehetően kapott megkereséseket a testvérpártoktól, valamint

befolyásos nyugati pártok vezetőitől is,

hogy még ne döntsön a kilépésről” – mondta a Kossuth Rádió A nap kérdése című műsorában Tóth Norbert nemzetközi jogász, politológus.

Hozzátette, zavar van a néppárton belül is, hiszen Antonio Tajani, a jobbközép Hajrá Olaszország vezető politikusa kijelentette, pártja is távozik, ha kizárják a Fideszt a pártcsaládból. Akár szlovén, akár horvát pártok is hasonló lépésre szánhatnák el magukat – tette hozzá. Az Európai Néppárton belül azt próbálják mérlegelni, hogy a fennálló helyzetet miként lehet megoldani: kizárással, de akkor sok képviselőt elveszít a néppárt, vagy inkább megállapodást próbálnak kötni.

Nem mindegy, hogy az Európai Néppártnak hány képviselője van, hiszen a szavazásoknál fontos a létszám, Von der Leyen megválasztása sem lett volna lehetséges a fideszes képviselők szavazata nélkül” – szögezte le.

Pócza István, az Alapjogokért Központ vezető kutatója úgy véli, Magyarországon az ellenzék tartja napirenden a Fidesz sorsát firtató kérdést. Szerinte ennek több oka lehet: egyrészt, ha elhagyják a néppártot, akkor a Fidesz európai pozíciója meggyengülhet, így szerintük a párt Magyarországon is meggyengülhet.

Másrészt Európában a politikai pártok között nemcsak együttműködés, de verseny is van. Egy ilyen helyzet újrastrukturálhatja az európai pártszerkezetet. Pócza szerint elsősorban a francia elnök, Emmanuel Macron-féle Újítsuk meg Euró­pát (Renew Europe) frakció érdekelt abban, hogy a Fidesz távozzon, mert ez tovább gyengítené a néppártot.

Regionális alapon szerveződhet pártcsalád

Tóth szerint az európai pártok érdekei egybeesnek egy állami érdekkel, de ha a kettő konfliktusba kerül, és egy kormányzó pártnak választania kell az európai pártérdekek és az államérdekek között, akkor a párt úgy jár el helyesen, ha az államérdeknek kedvez, így felülírja az európai pártérdeket.

Ha a Fidesz az Európai Néppárt tagja marad, akkor arra fognak törekedni a nagy nyugat-európai pártok, hogy pacifikálják a viszonyokat a néppárton belül, nyugvópontra vigyék a vitákat a pártcsaládon belül. „Ha a Fidesz távozik, akkor vagy beül egy meglévő frakcióba, de ennél valószínűbb, hogy

egy új képviselőcsoport létrehozását támogatná.”

Egy ilyen helyzetben, lehet, hogy a Fidesz abban lenne érdekelt, hogy ne ideológiai alapon hozzon létre szervezetet, hanem regionális szempontok alapján.

Egy ilyen helyzetben egy közép-európai – beleértve az olaszokat is –, kelet-közép-európai szerveződést is létrehozhatna, már csak azért is, mert az egyik legfontosabb vita az Európai Unió jövőjéről szóló konferencia lesz, ahol a közepes és kisebb államok könnyen feloldódhatnak a vitákban, és a nagy nyugat-európai országok hátrább sorolhatják a kisebb országok érdekeit.


Kossuth Rádió, A nap kérdése

A címlapfotó illusztráció.