Lezajlottak az időközi választások

 

Az időközi polgármester- és egyéni képviselői választásokra azért került sor, mert októberben szavazategyenlőség alakult ki az első helyen végző jelöltek között.

Újraválasztották a korábbi polgármestert a Vas megyei Döröskén


Dománé Tóth Erika független jelöltet választották meg polgármesternek a vasárnap megtartott időközi választáson a Vas megyei Döröskén” – közölte a település jegyzője.

Horváth Mihály Ferenc tájékoztatása szerint a 102 szavazásra jogosult közül kilencvenhatan járultak az urnához, érvénytelen szavazatot nem találtak.  A 96 érvényes szavazatból 49-et szerzett meg Dománé Tóth Erika, aki eddig is vezette a községet.

Hozzátette: ellenfele a szintén függetlenként indult Horváthné Varga Marietta Margit 47 szavazatot kapott.

A jegyző emlékeztetett rá, hogy azért kellett időközi választást tartani a községben, mert az októberi voksoláskor szavazategyenlőség alakult ki, akkor ugyanez a két jelölt mérkőzött egymással.

Csenár Mátyás József lett a Győr-Moson-Sopron megyei Szakony polgármestere

Eredményes és érvényes volt a vasárnap tartott időközi polgármester-választás a Győr-Moson-Sopron megyei Szakonyban, ahol öt szavazat különbséggel a függetlenként induló Csenár Mátyás József nyerte el a tisztséget – tájékoztatott a helyi választási iroda vezetője.

Szakonyban azért tartottak időközi polgármester-választást, mert október 13-án a két induló, Csenár Mátyás József és Farkas Gyula egyaránt 129 szavazatot kapott.

Czipetics Györgyné elmondta, hogy Csenár Mátyás József 148, míg a szintén függetlenként induló korábbi polgármester, Farkas Gyula 143 szavazatot kapott.

A névjegyzékben szereplő 389 ember közül 294-en voksoltak, három szavazat érvénytelen volt.

A választást reggel hat és este hét óra között egy szavazókörben tartották, rendkívüli esemény nem történt” – mondta a helyi választási iroda vezetője.

A korábbi polgármester nyerte az időközi választást Gyulajon

Selmeci László, a település korábbi polgármestere nyerte a vasárnap rendezett időközi választást a Tolna megyei Gyulajon” – közölte a helyi választási iroda (hvi) vezetője.

Horváthné Tóth Valéria elmondta: a két független jelölt közül Selmeci László 273, Horváth Lajos 192 szavazatot kapott.

A 965 lakosú faluban a 651 választásra jogosult közül 467-en voksoltak, két szavazat érvénytelen volt – tette hozzá.

A hvi vezetője közölte azt is, hogy vasárnapra virradó éjjel valaki kővel bedobta az egyik jelölt, Horváth Lajos házának ablakát. Komlósiné Kiss Anett, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője megerősítette a történteket, a rendőrség rongálás gyanújával ismeretlen tettes ellen indított eljárást.

Az időközi polgármester-választást azért tartották, mert a tavalyi önkormányzati választáson Selmeci László és Horváth Lajos egyaránt 188 szavazatot kapott, a harmadik, szintén független jelöltre, Fogari Attilára tízen szavaztak.

A címlapfotó illusztráció.