Az MSZP miniszterelnöki beavatkozást követel a borsodi kórházban történtek miatt

 

Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP országgyűlési képviselője Orbán Viktor kormányfőhöz fordul a Borsod megyei Kórházban történt feltétezett meddővé tétel ügyében.

A szocialista képviselő vasárnap Budapesten sajtótájékoztatón azt mondta, hiába fordult eddig a tárcát vezető Kásler Miklós miniszterhez, csak „maszatolást, tagadást, mély hallgatást” tapasztalt. Ezért most a kormányfőtől azonnali beavatkozást követel az ügyben.

Mivel Kásler miniszter hónapok óta hallgat, így joggal feltételezhető, hogy Magyarország legnagyobb egészségügyi botrányával állunk szemben” – fogalmazott az ellenzéki politikus. Hozzátette: már nem beszélhetünk betegjogokról, de az emberi jogok is veszélyben vannak a NER-ben.


Bangóné Borbély Ildikó jelezte, hatóságnak átadott bizonyítékok vannak arra, hogy korábban egy 23 éves gyermektelen nőt a műtőasztalon rasszista indítékból meddővé tettek. Az áldozat három év múlva, egy orvosi per nyomozati szakaszában szembesült először állapotával – idézte fel.

Mint mondta, találkozott a nővel, aki elmondta, hogy nőiességétől és az anyasághoz való jogától fosztották meg, és „elárult még egy titkot, hogy ő nem cigány”. „Ma Magyarországon senkivel nem csinálhatnak ilyet, bármilyen vallása van, bármilyen kisebbséghez tartozik” – jelentette ki a politikus.

Bangóné Borbély Ildikó jelezte, hogy a kórházzal kapcsolatban több esetet is fel fognak tárni: műhibáról, tiltott mesterséges megtermékenyítésről, gazdasági bűncselekményekről és európai uniós források nem megfelelő felhasználásáról.

Arra a felvetésre, hogy az ügyben a kórház jogi lépéseket tesz rágalmazás miatt, Bangóné Borbély Ildikó azt válaszolta, így legalább több oldalról ki fog derülni az igazság.

A gyöngyöspatai iskolaügy kapcsán leszögezte: Magyarországon minden gyereknek azonos feltételekkel kellene részt vennie a közoktatásban.

A börtönkártérítések kifizetésének felfüggesztésével kapcsolatban kérdésre válaszolva azt mondta, a kormány 2016-ban hozott egy jogszabályt, amely lehetővé tette kártérítés indítását. Olyan jogalkotásra lenne szükség szerinte, hogy ne beszélhessünk semmilyen bizniszről.