Rétvári: A Soros által támogatott alapítvány akciója a pénzszerzésről és a konfliktus kiélezéséről szól

 

Az akkori baloldali-liberális kabinet alatt, 2004-ben kezdődött gyöngyöspatai iskolaügyben a jogsértés éppen a Fidesz–KDNP kormányzása alatt szűnt meg – hangsúlyozta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára pénteken az M1-en.

Rétvári Bence részben a pert kezdeményező alapítványra, részben az ellenzéki reakciókra utalva a műsorban azt mondta, hogy „2004-től 2010-ig nem jutott eszükbe ilyen nagy sajtónyilvánossággal és vehemenciával beszállni ebbe a helyzetbe”.


Amikor egy jobboldali, Fidesz–KDNP, nemzeti kormány van (hatalmon), akkor ezeket az ügyeket felveszik, és olyan látszatot keltenek, mintha ez a mi kormányzásunk idején alakult volna k”i – fogalmazott az államtitkár, majd rámutatott: a jogsértés éppen a Fidesz–KDNP kormányzása alatt szűnt meg.

Azokat próbálják megbélyegezni, akik a korábbi állapotokat normálissá változtatták” – hangoztatta Rétvári Bence.

A kormánypárti politikus hangsúlyozta azt is: emberek igazságérzetét és az érintettek sorsának jobbra fordulását is az szolgálja, ha ezt a kárpótlást nem készpénzben, hanem más formában, oktatásként, képzésként kapják meg.

A gyerekek érdekét az szolgálja, ha nyelvi, informatikai képzésben, szakképzésben részesülnek, ha segítséget kapnak beilleszkedési nehézségeik leküzdéséhez és a trauma feldolgozásához – sorolta.

Vélekedése szerint a Soros György által támogatott alapítvány – amely a felpereseket képviselte – akciója a pénzszerzésről és a konfliktus kiélezéséről szól. Hozzátette: Soros-szervezetek olyan ügyet akarnak kreálni, amelyre a nemzetközi sajtó figyelmét felhívják és Magyarországot rasszista színben tüntetik fel. „Ezt már előre elutasítjuk” – szögezte le Rétvári Bence.

A címlapfotó illusztráció.