Jobbik: Nő a nyugdíjasszegénység Magyarországon

 

A Jobbik változtatna a nyugdíjrendszeren, mert értékelése szerint egyre nő a szegénység az idősek körében Magyarországon – mondta Gyüre Csaba, a Jobbik alelnöke szerdai sajtótájékoztatóján.

A képviselő szerint a különbségek egyre nagyobbak az aktív dolgozók és a nyugdíjasok között: míg 2018-ban 85 ezer forint a volt a különbség az átlagbérek és az átlagnyugdíjak között, a következő években ez 150 ezer forint fölé is nőhet. Hozzátette: nő a nyugdíjas szegénység is Magyarországon, míg 2010-ben 124 ezer nyugdíjas élt jövedelmi szegénységben, mára csaknem megduplázódott ez a szám.

Arra is felhívta a figyelmet: a nyugdíjas társadalom is egyre inkább szétszakad a jövedelmi helyzetet tekintve, hiszen a legkisebb öregségi nyugdíj 10 éve változatlanul 28 500 forint, ezzel szemben van példa 2 millió forintos „giganyugdíjra” is, amit a nyugdíjak felső plafonját eltörlő 2012-es kormánydöntés tett lehetővé.


Kiemelte azt is, hogy területi, időbeli és nemek közti egyenlőtlenség is tapasztalható: az átlagnyugdíj magasabb a fővárosban, a férfiak nyugdíja több mint a nőké, és minél később ment valaki nyugdíjba, annál magasabb a juttatása.

Közölte: a Jobbik a nyugdíjrendszer problémáinak megoldására azt javasolja, hogy vezessék be a „magyar indexálást”, ami azt jelenti, hogy a nyugdíjas fogyasztói kosár inflációja, illetve a reálbérek emelkedése alapján növeljék a nyugdíjakat. Az ellenzéki párt számítása szerint ez a jelenlegi rendszerhez képest százalékos arányban dupla nyugdíjemelést jelentene.

Emellett – folytatta – a Jobbik nyugdíjkorrekciós programot is végrehajtana a nyugdíjrendszeren belüli egyenlőtlenségek csökkentése érdekében, és differenciált nyugdíjemelést vezetne be, hogy a kisnyugdíjasok juttatása magasabb arányban emelkedjen.

A Jobbik alelnöke a gyöngyöspatai roma diákok kártérítésével kapcsolatos kérdésre válaszolva azt mondta: amíg jobbikos polgármestere volt a településnek, addig rendben volt minden, tudták kezelni a problémákat. Gyüre Csaba nemmel válaszolt arra a felvetésre, hogy a Magyar Gárdát érti-e a probléma kezelése alatt. Hozzátette: a Magyar Gárdát egy teljesen más társadalmi helyzet hívta életre, és ez ma már nem áll fenn.

A címlapfotó illusztráció.