DK: Hozzák nyilvánosságra a közpénzes közvélemény-kutatásokat

 

A Demokratikus Koalíció törvénymódosító javaslatot nyújt be annak érdekében, hogy kötelező legyen nyilvánosságra hozni a közpénzből fizetett kormányzati közvélemény-kutatásokat.

A párt frakcióvezető-helyettese szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján emlékeztetett arra, hogy tavaly januárban kiderült, a kormány közvélemény-kutatások alapján indította el a Stop Soros! elnevezésű kampányt. Arató Gergely hozzátette, akkor hiába kérte, nem sikerült betekintenie ezekbe a dokumentumokba. Az ezt követően elindított per során azonban napvilágot látott, hogy a Miniszterelnöki Kabinetiroda két és fél év alatt közel 400, a kormányzati propagandához kapcsolódó közvélemény-kutatást rendelt meg – közölte.

Arató Gergely felháborítónak nevezte, hogy a kormány „több milliárd forint értékben rendelt közvélemény-kutatásokat közpénzből”, de ezeket eltitkolja a nyilvánosság elől. Kérdésre válaszolva azt mondta, a dokumentumban nincs adat arról, hogy mennyit költött a kabinet a felmérésekre, de a nyilvános piaci árak alapján meg lehet becsülni az összeget.

Kérdésre azt felelte, hogy az ellenzéki pártok összefogása nem érdek-, hanem értékalapon működik. Ezek a pártok minden vitájuk ellenére egyetértenek abban, hogy egy olyan európai Magyarországot szeretnének, amit „nem egy féldiktatúra irányít”, és ami az állampolgárok és „nem néhány oligarcha érdekében működik” – fogalmazott.