A DK cáfolja, hogy Gyurcsány Ferenc zsarolni és irányítani akarja a többi ellenzéki pártot

 

Cáfolja a Demokratikus Koalíció, hogy a párt elnöke, Gyurcsány Ferenc zsarolni és irányítani akarja a többi ellenzéki pártot. Többek szerint ezt jelezte, hogy a volt kormányfő egy olyan internetes bejegyzéssel indította az évet, amelyben pontról pontra leírta, hogy mit kellene tennie az ellenzéknek a 2022-es választásig. Gyurcsány Ferenc közös ellenzéki listát, közös miniszterelnök-jelöltet és közös egyéni jelölteket akar – derült ki az M1 Híradójából.

Karácsonykor máglyarakás recepttel lepte meg híveit Gyurcsány Ferenc, az új év második napján pedig egy Facebook-bejegyzéssel. Ebben azt üzente az ellenzéki pártoknak: ha a 2022-es országgyűlési választásokon hatalomra akarnak kerülni, akkor közös miniszterelnök-jelöltet, közös listát és közös egyéni jelölteket kell állítaniuk. Azt is megszabta, hogy a szükséges feladatokat már jövő őszre teljesíteni kell.


A Demokratikus Koalíció elnökségi tagját, Gy. Németh Erzsébetet hiába kérdezte az M1 arról, hogy Gyurcsány Ferenc diktátumával az ellenzék irányítói posztját akarja-e végképp megszerezni. Helyette a párt szóvivője válaszolt, Barkóczi Balázs szerint főnöke csupán világossá akarta tenni, hogy a 2022-es parlamenti választásokra már most készülni kell.

Semmiféle zsarolási pozícióról nincs ebben az esetben szó, mi ezt már nagyon régóta hirdetjük, hogy egy az egy ellen helyzetet kell teremteni mind a 106 egyéni választókerületben, ugyanis október a napnál is világosabban megmutatta, hogy ez lehet az ellenzék győzelmének a kulcsa” – mondta Barkóczi Balázs.

Az MSZP pártigazgatója, Molnár Zsolt az ATV-ben péntek reggel azzal igyekezett kisebbíteni a gyurcsányi iránymutatás politikai jelentőségét, hogy az MSZP elnöke már decemberben előállt ezekkel a taktikai elemekkel. Azt azonban elismerte, az ötlet nem mindenkinek tetszik az ellenzéki oldalon.

A Jobbikból már távozott korábbi pártelnök, Vona Gábor szerint a teljes listás összefogás csak a DK hatalmi céljait szolgálja, amivel Gyurcsány Ferenc surranó pályán akar visszakerülni az ország élére. Vona Gábor egyenesen erkölcstelennek, rossznak és veszélyesnek jellemezte Gyurcsány Ferenc ötletét.

A Momentum egyelőre távolságtartóan reagált a DK-elnök posztjára. A párt sajtóreferense az Origónak azt mondta: koordinációra szükség lesz, de a részleteket még ráérnek kidolgozni.

Nehezen indult ugyan az ellenzéki összefogás, de gyorsan szét is eshet az MSZP és a Momentum együttműködése a XIII. kerületben. Az Angyalföldön mandátumot szerzett, de időközben főpolgármester-helyettesi tisztséget szerző Kerpel-Fronius Gábor ugyanis azt ígérte az MSZP-nek, hogy átadják az utód kijelölésének jogát a szocialistáknak. Ezt azonban pártja, a Momentum vezérkara felülírta.

Az üggyel összefüggésben Kerpel-Fronius Gábor nemrég zsarolást emlegetett az ATV-n. A főpolgármester-helyettes ezután azt bizonygatta, hogy a pesterzsébeti, a zuglói és az angyalföldi feszült helyzet ellenére jó a viszonya a Momentumnak az MSZP-vel.