Visontai gázképződés: a Viresol Kft. határozottan visszautasítja a DK állításait

 

A Demokratikus Koalíció a napokban a Mátrai Erőmű visontai telephelyén kialakult novemberi gázképződés kapcsán tartott sajtótájékoztatót. A párt szóvivőjének állításait az érintett cég visszautasította.

November közepén észleltek erőteljes szagú bomlástermékeket a Mátrai Erőmű visontai telephelyén. Az észlelést követően az erőmű megtette a szükséges óvintézkedéseket és azonnal felvette a kapcsolatot a hatóságokkal. 

A katasztrófavédelem által elvégzett műszeres mérésekből kiderült, hogy egy a telephely területén lévő technológiai víztározóban képződött a kén- és foszfortartalmú gáz, feltehetőleg az ott felgyűlt szerves anyagok bomlása miatt. 

A dolgozók közül a magas gázkoncentrációhoz köthetően mintegy húsz embernél alakult ki szem- és torokirritáció, tüneteik 2-3 napon belül elmúltak. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint sem az ott dolgozókat, sem a környéken élőket nem veszélyeztette sem a bomlástermék fölszabadulása, sem a jelenség okainak felszámolása. A környező településeken nem volt kimutatható veszélyes anyag jelenléte. Hampó Norbert, az erőmű biztonsági vezetője korábban azt nyilatkozta, hogy a Mátrai Erőmű Zrt. az ügyben mindvégig maximális gondossággal járt és jár el.

A Demokratikus Koalíció a napokban a novemberi gázképződés kapcsán tartott sajtótájékoztatótBarkóczi Balázs, a párt szóvivője azt mondta, hogy a Mátrai Erőmű mellett működő Viresol búzakeményítőből az Őzse-völgyi víztározóba engedték a szennyvizet, ezért került a levegőbe kénhidrogén, foszforhidrogén és nitrogén-monoxid.

A DK szóvivőjének állításai valótlanok és minden alapot nélkülöznek – reagált a kijelentésre a Viresol Kft. a hirado.hu-nak. A cég határozottan visszautasította Barkóczi Balázs azon állítását is, mely szerint a Mátrai Erőművet és a Viresolt jelenleg birtokló Opus Global Nyrt. többségi tulajdonosa, Mészáros Lőrinc számára gazdasági érdekei fontosabbak az emberek egészségénél és a dolgozók biztonságánál.

Ezen állítások semmilyen módon nem bizonyítottak, ezért valótlanok – hangsúlyozta a Viresol. A visontai gázképződés ügyében november végén környezetkárosítás miatt indult rendőrségi eljárás. A vizsgálat még nem zárult le.