Vizsgálja a kormány a törvénymódosítás lehetőségét a győri gyerekgyilkosság után

 

Súlyos hibát követtek el mind az első-, mind a másodfokú eljárásban azok, akik a győri gyermekgyilkosság elkövetőjének korábbi büntetése alóli feltételes szabadságáról döntöttek – jelentette ki a csütörtöki Kormányinfón a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Gulyás Gergely. Közölte: ha a bíróság nem a legenyhébb büntetést szabta volna ki rá, akkor még mindig börtönben ülne.

Gulyás Gergely elmondta: a kabinet a szerdai ülésén hallgatott meg tájékoztatást az esetről, amely után úgy ítélték meg, hogy a férfit érintő eljárás teljes kivizsgálására van szükség.

A miniszter rámutatott arra is, hogy a férfi a korábbi bűncselekményeiért, bár halmazatban követte el azokat, mégis indokolatlanul és elfogadhatatlanul gyenge büntetést kapott. Ilyen esetben a büntetési középértéktől való eltérést indokolni kell – fűzte hozzá –, vagyis itt azt, ha az öttől tizenöt évig terjedő büntetésnél a tízéves szabadságvesztésénél enyhébb büntetést vetnek ki.

Hiába jelenik meg a törvényekben 2010 óta a szigorúbb büntetőpolitika, ha azt a bíróságok nem alkalmazzák” – fogalmazott. Ha így tettek volna, a gyerekek még ma is élnének – jelentette ki.

Hozzátette, a kormány vizsgálja annak a törvénymódosításnak a lehetőségét, hogy ha valaki másnak az életére tör, akkor őt ne lehessen feltételesen szabadlábra bocsátani. Ez jelenleg csak a bűnszervezetek esetében adott.

A részletekről szólva elmondta: a férfi szeptember végi feltételes szabadságra bocsátásakor a bíróság sem a büntetés-végrehajtási intézet, sem az ügyészség javaslatát nem vette figyelembe, holott az elkövető nem mutatott aktivitást a sikeres társadalmi integrációja érdekében és fenyítéssel is rendelkezett.

A szabadságra bocsátáskor pszichológiai szakvélemény nem készült, ugyanakkor a házaspár 2019-es bontópere során igen. Ez nem tárt fel kockázatot abban, ha az apa tartja a kapcsolatot a gyerekeivel, ezért a bontóper során a szülői felügyeleti jogot ugyan megszüntették, de a fő szabálytól eltérve kivételt tettek, és a kapcsolattartás megtartása mellett foglaltak állást.

Gulyás Gergely kijelentette: az ügy nem alkalmas arra, hogy bárki abból aktuálpolitikai következtetést vonjon le, azt politikai haszonszerzősre használja.