Továbbra sem egyértelmű, hogy az MSZP-s képviselők mire fordítják többletjövedelmüket

 

Továbbra sem árulja el az MSZP, hogy a párt pontosan milyen számlákról és kiknek utalja a képviselői fizetésemelésekből származó jövedelemtöbbletet. A szocialisták tavaly júliusban vállalták, hogy a megemelt bérükből származó plusz pénzt egy szolidaritási alapban gyűjtik. Állításuk szerint az akció kezdete óta 33 millió forintot költöttek jótékonykodásra, a parlament honlapján szereplő adatok alapján viszont a képviselőknek erre a célra 86 millió forintot kellett volna utalniuk – közölte az M1 Híradója.

Nem sokkal az új Országgyűlés megalakulása után, tavaly júliusban szavazott a parlament arról, hogy emeljék meg a képviselők fizetését. A döntésre akkor a szocialisták közül többen is igennel voksoltak.

Míg más pártok képviselői jelezték, hogy jótékony célra fordítják majd a jövedelemtöbbletet, az MSZP-sek egy ideig hallgattak arról, mit kezdenek a plusz pénzzel. Végül ők is bejelentették, egy úgynevezett


szolidaritási alapot hoznak létre,

politikusaik pedig ide utalják majd a jótékonyságra szánt összeget. Csakhogy a szocialistáktól azóta alig érkezett hír arról, hogy a párt kiknek és milyen célra adományozott. Az MSZP-től ezért december elején levélben kérdezte meg az M1 Híradója, hogy képviselőik betartották-e ígéretüket és a bérnövekedésből származó jövedelemtöbbletet valóban jótékony célra fordították-e.

A párttól azt a választ kapták, eddig 33 millió forintot költöttek karitatív akciókra, ám arra, hogy a pénz pontosan milyen úton jutott el a rászorulókhoz, nem érkezett válasz, hiába küldték el a pártnak az erre vonatkozó kérdéseiket háromszor is.

Közben az MSZP elnöke szombaton épp saját jótékonykodásukkal büszkélkedett az újságíróknak. Kunhalmi Ágnes országgyűlési képviselő pedig arról beszélt, hogy ők nem csak karácsonykor, hanem egész évben segítik a rászorulókat.

Mivel a szocialisták a pénzek pontos útját firtató három levél közül

egyikre sem válaszoltak,

az M1 stábja sajtótájékoztatón is szerette volna megtudni az MSZP politikusaitól, hogy hová és mennyi pénzt utaltak. Tóth Bertalan pártelnök azonban ezúttal is csak annyit árult el, hogy egy szolidaritási alapnak nevezett pártszámlán kezelik a pénzt, és eddig 33 millió forintot fordítottak jótékonykodásra.

Csakhogy a parlament honlapján elérhető adatok szerint a képviselőknek az elmúlt másfél évben

kétszer emelkedett a fizetésük,

a frakcióvezetőknek 683 ezer, a frakcióvezetőhelyetteseknek 685 ezer, az országgyűlési képviselőknek pedig 241 ezer forinttal.

Ez alapján a szocialisták vállalása óta eltelt tizenhat teljes hónapban az MSZP frakció tizenöt képviselőjének összesen több mint 86 millió forintott kellett volna utalnia a párt szolidaritási alapjába. Ez azt jelenti, hogy ha az MSZP-s képviselők többletjövedelmüket valóban ide utalták, akkor 53 millió forinttal több pénzt fordíthattak volna jótékonykodásra, mint az általuk hangoztatott 33 millió forint.

A címlapfotó illusztráció.