MSZP: Nem kezdődhetnek új építkezések a Városligetben

 

A fővárosi vezetés nem járul hozzá semmilyen még el nem kezdett épület megépítéséhez a Városligetben – mondta az MSZP budapesti frakcióvezetője szerdán.

Horváth Csaba a Fővárosi Közgyűlés ülése előtt, sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, a budapestiek az októberi önkormányzati választáson úgy döntöttek, nem támogatják a Városliget „tönkretételét”, azt továbbra is közparkként kívánják megőrizni.

A szocialista politikus szólt arról is, a már megkezdett építkezések esetében hatástanulmányokat végeznek arról, hogy a teljes, vagy részleges befejezés, illetve a visszabontás jelent-e kisebb környezeti terhelést. Horváth Csaba ezzel kapcsolatban arra kérte a kormányt, ne nehezítse ezeket a vizsgálatokat és engedje be az építési területekre a főváros műszaki szakembereit.


Az ellenzéki politikus kitért arra is, a kabinet erőfitogtatásának tartják az új színházi törvényt. A főváros vezetése azonban nem fogja szó nélkül hagyni a kultúra szabadságának megcsorbítását, valamint, hogy „kormányzati kinevezettek” vegyék át a tehetséges színházi vezetők helyét – mondta.

A címlapfotó illusztráció.